2012. február 5., vasárnap

Húsgolyók barna mártással és vörösáfonyával, továbbá ajándék nekem és az olvasóimnak


Az IKEA-ban most húsgolyós meleg étellel lakhatunk jól hihetetlen áron. Igaz, hosszú sort kell végig állni érte.
A lényeg úgy döntöttem itthon is húsgolyót eszünk. 
Elhasználtam az utolsó Knorr barna mártást, így kénytelen leszek megtanulni az elkészítését. 
A kis fasírtok elkészítésénél ugyan úgy járjunk el mint a nagy fasírtnál és azután gömbölyűre görgetjük. Kisütjük forró olajban. Amíg a hús sül sütőben megsütjük a szalma krumplit. 
Végül elkészítjük a barna mártást. Forró olajban megdinsztelünk egy fej apróra vágott vöröshagymát. A mártást összekeverjük 3 dl vízzel és folyamatosan kevergetjük, amikor félig kész teszünk bele 1 dkg lisztet és készre főzzük. A kész, még forró mártásba belekeverünk 2 evőkanál IKEA-s vörös áfonya lekvárt. 
Tálaláskor a szószt a húsgolyókra öntjük. Áron megérezte a szószban a lekvárt és nagyon ízlett neki. Hideg téli napra kiváló meleg vacsora (többek között ezért látható ennyi étel a fotón). 


Krisztitől vásároltam volna a Meskán ezt a szépséges horgolt láncot. Szerettem volna karkötőt és fülbevalót is hozzá. Megbeszéltük a részleteket hány cm-es legyen a karkötő és hány puffból álljon a fülbevaló. Aztán jöttek az ünnepek és a betegségek. Valahogy kiment a fejemből, pedig nem szoktam elfelejteni az internetes vásárlásaimat. Nem értettem, amikor jött a postás és hozott egy csomagot. Kibontva, elolvastam Kriszti levelét, aki elnézést kért tőlem a várakozásért és mert a fülbevalót nem tudja elkészíteni. A leírtak miatt fogadjam el ajándékba ezeket a szépségeket. Ráadásként kaptam egy rózsaszín szív brosst. Ezúton is még egyszer Köszönöm neki. Továbbra is fenntartom: Ha erre jársz és neked is tetszik valami a blogomból, szívesen elkészítem neked. 

A fenti rózsák egy részéből farsangkor kapott az összes óvodai dolgozó, sajnos karácsonyra nem tudtam elegendőt készíteni, így most bepótoltam. 

Nem szoktam játékot hirdetni, viszont sokszor játszom a gondolattal. Aki játszik velem 2 héten keresztül ilyen bross rózsákat nyerhet. A játék feltétele: hogy feljelentkezett olvasóm legyen, és tegye ki a blogjában a játékot, hátha mások is kedvet kapnak velem játszani.
Karácsonyi ajándékom a varrós társamtól. Írtam már róla, hogy megmutatom milyen ajándékot kaptam a csoportomban ajándékba. Ez a kis táska azóta a varrós táskám lett, ezzel utazom a vonatom és befejezem az elkezdett apróságokat, mint pl. díszítés göböli csomóval, vagy egy kisebb madárka megvarrása. Az utóbbi időben sokat utaztam Pestre és a vonaton hasznosan töltöttem az időmet. A közös varrás előnye: utazás közben, ha mások unatkoznak és téged néznek mit varrsz nem fog zavarni többé, vagy egyszerűen észre sem veszed, mert belefeledkezel a dolgaidba.
Ez a virág dekoráció készül. Még a göböli csomózással bíbelődöm. 

5 megjegyzés:

  1. Tetszik a varrós táskád! Érdekes a horgolt tököcskés nyaklánc, karkötő összeállítás. Hajtogatott textil rózsákat mindig megcsodálom nálad. Szeretném megtanulni az elkészítési módját:)
    Göböli csomót én eddig francia csomóként ismertem.
    Sok dolgot mutattál most egyszer csak, ezért volt a nagy hallgatás, közben készítetted őket?

    VálaszTörlés
  2. Fincsi lehetett a húsgolyó......a táskád is csuda klassz! A nyaklánc és a karkötő igazán mutatós darab. A rózsák? Még mindig nagyon tetszenek! A göböli csomózást nem ismerem....hogyan készül?
    Kellemes szép vasárnap estét kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm nektek. Jó volt mostanában úgy alkotni, hogy keveset netezek. A göböli csomó tényleg francia csomó néven híresült el, de annyi köze van a franciákhoz, mint a francia krémesnek vagy a párizsinak. Nagyon egyszerű a göböli csomózás attól függ hányszor tekerjük a tűre a cérnát és visszabökünk a fonalunk mellé. Bosszantó amikor a göböli csomó becsomósodik.
    Szeretném felhívni a figyelmeteket, a bejegyzésem olvasásakor kihagytatok valamit!

    VálaszTörlés
  4. Úgy is jelentkezhetek a játékodra, ha nincs blogom? Már régóta olvasgatlak "zugolvasóként" :-)
    A húsgolyót egyszer úgy próbáld ki - én a Finduszos szakácskönyvből tanultam és mindig így csinálom - hogy a kb. fél kiló darálthúshoz két kisebb összetört főtt krumplit, 2 tojást és kb fél-1 deci tejszint adsz és természetesen sót, borsot is. Ez így tényleg nagyon hasonlít az ikeás húsgombóchoz. :_)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Erzsébet! Örülök, hogy előléptél az ismeretlenségből és megmutatkoztál a blogomban. Mivel nem tolonganak a játékosok, ezért téged is szívesen látlak a sorsoláson. Köszönöm a recept ötletet. Az IKEA-s húsgolyó valószínűleg porból készül, ezért is jobb a házi.

    VálaszTörlés