Ezt az egy dolgot megtartottuk a házban. Megjártam a hadak útját ezzel az ajtóval, még soha ilyen nehezen nem készültem el egyetlen mázolnivalómmal sem, pedig ez a harmadik otthonom, amit saját kezűleg felújítok. Inkább restaurálni kellett, mint mázolni. Mivel kazettás, nehéz volt eltávolítani a régi vastag festékrétegeket. 2 szobafestő tanácsára mázolás előtt lekentem lenolajjal, hogy a száraz fenyő ne repedjen meg a későbbiekben. Hiába nem kentem le vastagon, a lenolaj összeveszett a vízzel higítható (UNITOP) festékkel, gumis lett tőle. Eredmény újból csiszolni kellett. Az ajtó méretei is egyediek: 230 magas és 1 méter széles. Az ajtófélfát 1 hétig festettem, mert olyan széles. Az ajtót kint a kertben csiszoltam és festettem, ahol a sárgarigók és a szomszéd galambjai összepiszkították. Ha nem volt állat a közelben, akkor a szél ráfújta a port. Mielőtt elkészültem volna vele, behoztam és visszaakasztva mázoltam le, így viszont vigyázni kellett, mert nagyon könnyen megfolyt a festék. (Fektetve lesz szép a mázolás.) Elégedettség helyett látni sem bírom ezt az ajtót főleg, hogy még pár hibát nem sikerült kijavítani. Ismerve magamat egyszer gondolok majd egyet és hipp-hopp ismét nekiesek. Szeretem a régi dolgokat, de most utálom, hogy annyi időmet elvitte. Ákosom örült neki hiszen az ő szobájuké. A tatabányai Vértes Expon vettünk rá fabetűket. Áronom, pedig az ölemben ülve csodálta a betűket. Próbáltunk hasonló színű betűkben gondolkodni, amiből kirí az o betű. Nagyobb méretű Tolosa kilincs került rá, ami a kedvencem. Végre, végre belefoghatok más dologba is.
