2010. szeptember 29., szerda

Képek a hajópadlóról

 


   
Végre megtaláltam a fényképezőm letöltő zsinórját, már kezdtem azt hinni, hogy valahol elhagytuk. Ennek örömére gyorsan letöltöttem az összes képet, és kiürítettem a kártyát. Néhány képet készítettem csak a házban folyó munkáról, mivel a meglévő pár képkockát inkább a gyerekeim fotózására használtam fel. Véget értek a szűkös napok annyit fényképezek ezentúl amennyit bírok.
Íme a gyerekek szobája, ahol a hajópadlót fehérre festve újítottam fel. Így utólag átgondolva lehetett volna bármilyen más színű is, pl. világosbarna. A festés végén kétszer lekentem KÖBER selyemfényű  vízzel higítható lakkal. A falat Poli-Farbe Platinummal festették a festők, akik után volt mit javítani és csiszolni aztán újra festeni. Ráadásul a 200 négyzetméterre való festéket kentek fel 50 négyzetméterre.
A hajópadló és a fal között óriási lyukat hagytak, (ez látszik is az első képen az ablak alatt) mondván a takaróléc úgyis elfedi. Nem fedte volna és ezzel plusz 1 hetet kellett eltölteni míg csemperagasztó és kevés rigipsz keverékkel újra tömtem, csiszoltam és végül lefestettem. Ezután kerültek fel a tölgyfa takarólécek, melyek szintén fehér színt kaptak. Nagyon tetszik a sárga (Nárcisz) fal a gyerekszobába igazán vidám lett.

2010. szeptember 6., hétfő

Angyalka



Nagymamámtól örökölt angyalkám

Az angyalka kifejezést szeretem a leginkább ezt a néha nagymamám használta, akitől örököltem az angyal mániám. Ezt a cikket a kreativcafe lapján találtam, egy pszichológus biztos mást mondana az ilyen személyiségű emberekről. Mindenesetre nekem nagyon tetszik a cikk.
Aki vonzódik az angyalokhoz az maga is angyal lehet. Talán többször mondták már neked, hogy „te egy angyal vagy!”. Gondoltál ilyenkor arra, hogy ebben akár lehet is igazság? Biztosan nem, pedig állítólag élnek köztünk olyan emberek, akik valójában angyalok.

Az angyal szó hallatán egy kedves, láthatatlan, alak és nem nélküli égi lény jut eszünkbe, semmiképp sem egy hús-vér ember. Emberi alakot egy angyal legfeljebb csak rövid időre ölthet, ha azzal életet ment, de aztán eltűnik, mintha soha ott sem lett volna. Bármilyen hihetetlen is, állítólag vannak olyan angyalok is, akik emberként születtek meg és élnek a Földön. Azaz a lelkük az angyali birodalomból származik, mégis emberek. Ezek a testet öltött angyalok az ég küldöttei, akik azzal a megbízással jöttek, hogy gyógyítói, tanítói képességeiket és energiáikat felajánlják, hozzájárulva ezzel a többi ember fejlődéséhez.

Az angyali eredet jelei
Gyakran tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek hasonló külső jegyekkel, személyiségvonásokkal, sőt akár életúttal is rendelkeznek. Ez azért van, mert nemcsak a családunktól örökölt tulajdonságok határozzák meg kinézetünket, viselkedésünket és céljainkat, hanem szellemi rokonságunk is közrejátszik külső-belső vonásaink és sorsunk alakulásában. Azok, akiknek ugyanolyan származású a lelkük, hasonlóak. Ezért lehet könnyedén felismerni azokat az embereket is, akik igazából angyalok. Ha az alábbi tulajdonságok nagy része igaz rád, lehetséges, hogy te is egy testet öltött angyal vagy.
• Angyali külső
Akár férfiként, akár nőként születik meg egy angyali lény, jellemző rá a bájos külső: a kedves, szív alakú, gyermeki arc finom vonásokkal, az ívelt, szintén szív formájú ajkak, valamint a szeretetet és ártatlanságot sugárzó tekintet. A nők szívesen kiszőkítik vagy melíroztatják a hajukat. Sokan küszködnek súlyfelesleggel, mert nehezen tudnak mértéket tartani az evésben. Gyakran mondják rájuk, hogy olyanok, mintha ragyognának, és általában sokkal fiatalabbnak látszanak a koruknál.
• Küldetésük a segítés
Természetes képességük a gyógyítás és a segítségnyújtás, amelyet gyakran hivatásszerűen űznek, nagy lelkesedéssel. Szívesen dolgoznak gyógyítóként, masszőrként, ápolóként, tanárként, szociális munkásként, légiutas-kísérőként vagy tanácsadóként. Legtöbbjük nem szeret több ember előtt beszélni, ezért a négyszemközti foglalkozásokat kedveli. Könnyedén beilleszkednek egy új munkahelyen, feltéve, ha a légkör emberséges és a munkamorál becsületes. Az emberek megbíznak bennük, ezért sokszor idegenek is kiöntik nekik a szívüket.
• Bűntudatuk van, ha mások segítségére szorulnak
Nagylelkűségük miatt nagyon nehezükre esik elfogadni mások segítségét. Ha pedig mégis rászánják magukat, hogy kérjenek, általában mentegetőznek. Sokkal inkább adnak, mint elfogadnak, ugyanakkor rosszul esik nekik, ha senki sem veszi észre, hogy szükségük van a segítségre. Ilyenkor úgy érzik, csak magukra számíthatnak, és mindenki kihasználja őket, de nem veszik észre, hogy valójában ők okozták ezt a helyzetet.
• Nehezen mondanak nemet
Nagyon empatikusak, és olyan jóhiszeműen közelednek az emberek felé, hogy gyakran nem tudnak nemet mondani, inkább az önmegtagadást és az önfeladást választják mások érdekében, ahelyett, hogy kiállnának magukért. Végül sértettnek és frusztráltnak érzik magukat, amikor nem azt kapják vissza, amit másoktól várnak.
• Könnyen kimerülnek
Mivel nagyon érzékenyek, könnyebben átveszik mások negatív energiáját, így sebezhetővé és kimerültté válhatnak. Hajlamosak a krónikus fáradékonyságra, ezért nagy szükségük van arra, hogy elvesztett energiájukat rendszeresen pótolják.
• Függőségi problémákkal küzdenek
Ha fáradtak, stresszesek, vagy érzelmi problémáik vannak, gyakran evéssel és nassolással kárpótolják magukat. Hajlamosak az ételek, édességek rabjává válni, ez pedig túlsúlyhoz vezet.
• Gyakran élnek függőségi kapcsolatokban
Mivel előszeretettel mentenek meg másokat, szinte vonzzák a szenvedélybetegeket vagy az alkoholistákat. Feladatnak tekintik az ilyen kapcsolatokat, megpróbálják talpra állítani szerelmüket vagy barátjukat, ami azonban egyiküket sem tölti el elégedettséggel. Az angyali lélek ilyenkor úgy érzi, kudarcot vallott, miközben a másik nem érti, miért akarják megváltoztatni.
• Nehezen szakítanak
Mivel képesek a felszín mögé tekinteni, és mindenkiben meglátni a jót, így hajlamosak tovább benne maradni egy párkapcsolatban, mint mások. Az utolsó pillanatig árasztják hatalmas szeretetüket, amely azonban viszonzatlan marad. Ezért gyakran több házasságot és válást tudnak maguk mögött.
• Lelkiismeretesek
Precízek, keményen dolgoznak, és a munkájukban gyakran maximalisták. Könnyedén betartják a szabályokat, és valószínűleg tartanak a megszegésüktől.
• Irtóznak a konfliktustól és az erőszaktól
Az erőszak minden formája taszítja őket, egy egyszerű vitától vagy rossz hírtől egészen a durva filmekig. Ezért gyakran túlérzékenységgel vádolják őket.
• Úgy érzik, másak
Gyakran idegennek érzik magukat – mert bizonyos értelemben azok is –, és nem értik, mit keresnek a Földön. Ez az érzés pedig zárkózottsághoz vezethet.
• Problémás családi háttér
Néhány angyali lelket működésképtelen családba küldtek, hogy gyógyítsa és segítse rokonait. Mások azért születnek kifejezetten problémás családba, hogy egyetlen életút alatt sokat fejlődhessenek. Sokuk gyakran úgy érzi, mintha örökbe fogadták volna őket, mivel egyáltalán nem illenek szüleikhez és testvéreikhez. Ez tulajdonképpen igaz is, mert fizikai családjuk nem egyezik a szellemi családjukkal.

2010. augusztus 16., hétfő

Hajópadló felújítása avagy skandinávosítása

Még mindig nem került elő a fényépezőgépem feltöltő zsinórja. : (
Korábban megemlítettem, hogy elrontottam a padló lakkozását. 2 komponensű (A + B Supralux észteres higítós) parkettalakkot vásároltunk a bolti eladó tanácsára, mert hozzávaló alapozóval együtt védi (megakadályozza a fekete foltok megjelenését) és óvja (lépésálló) a nagy igénybevételnek kitett padlót. Nagyon szép lett a mi szobánk ezzel a lakkal. Viszont ha nem vagyunk mazochisták nem ajánlom, mivel rettentő kellemetlen és fojtó szagú az észteres higító. A nagy melegben a beszáradni készülő eszközöket időnként meg kellett locsolni higítóval, 20 m2 felület lakkozásáról van szó mindkét szobában.
A butaságom miatt a mai napig nincs kész a gyerekek szobája. Július közepén nagyon siettem az előzőleg géppel és kézzel lecsiszolt padló lakkozásával, hogy mielőbb beköltözhessünk. Sajnos az A komponensbe belekevertem az alapozót. 3 hétig ragadt és nem száradt meg a lakk a padlón a gyerekek szobájában. Azóta is hallgatom a férjemtől micsoda balfék voltam. Érdekes módon a  mi szobánkban ugyanaz a rosszul kevert lakk kiszáradt, amit kézzel többször újra csiszoltam és rendesen sikerült befejezni.
A gyerekszoba padlójának egy részéhez újra kikölcsönöztük a csiszológépet. Sajnos a ragadós felület eltávolításához többe került a csiszolópapír, mint a gép kölcsönzési díja.
Át kellett csiszolnom az egészet kézzel, ami 1 hétbe telt. A régi padlónak akadnak hibái és a beütött szögeknél lyukak tátonganak, ezek eltüntetése nem kis fejtörést okozott. Fatapasszal kétszer betömtem és tegnap ismét átcsiszoltam a szoba 3/4-ét. (A férjem nem segít mondván, ha elrontottam hozzam helyre). Mára teljesen kinyírtam a csuklómat, pedig az utolsó tömés után finoman át kellene csiszolni.
Skandináv stílusú hajópadlót fogok festeni, azaz vizesbázisú festékkel fehérre festem a padlót, és a tetejére vizesbázisú lakkot kenek 2 rétegben.
Amióta belefogtunk a ház felújításba nem sok sikerélményem volt. A legnagyobb csalódást a "szakemberek" munkája okozta, a pénzért tartják a markukat, de eddig mindegyik erősen kifogásolható minőségű munkát végzett. Legszívesebben be sem költöztem volna és így eladnám a házat ahogy van.

Játék Petit Ange-nál

Nagyon szép csipketerítőért, és -szegélyekért játhatsz a következő blogon: petitangepatchwork.blogspot.com

2010. augusztus 10., kedd

Játék Szegusznál!

Igazi hand made táskát nyerhetsz szegusz.blogspot.com/-nál.

2010. augusztus 8., vasárnap

Újra itt vagyok és blogolok!

Péntek óta ismét van internetünk az új (de valójában régi) házunkban. Remélem Ti a mi családunkkal ellentétben pihenéssel és feltöltődéssel töltöttétek a nyarat.
Maga a számítógépezés nem hiányzott hiszen sok dolgunk volt, van és lesz is még, a felújítás lassan halad. Az átalakítás  részleteivel inkább nem terhelnék senkit, főleg magamat nem mivel a nagy sietségben elrontottam az egyik szoba lakkozását, azóta szid a férjem, mint a bokrot, hiszen a gyerekek szobája még nincs kész.
A legjobban az hiányzott, hogy nem tudtam szörfözni a blogjaitokon és megcsodálni ki milyen szépségeket alkotott, ami engem mindig feltölt és eszembe jut mennyi megvalósításra váró ötletet kell(ene) bepótolni a gyerekeimnek.
Sajnos amíg nem kerül elő a dobozokból a fényképezőm feltöltő zsinórja képeket nem tudok mutatni az új alkotásomról.

2010. augusztus 6., péntek

Játék Cinellánál!

Aranyos népi motívumos bababútorokért játszhatunk cinella-sylvia.blogspot.com. Jelentkezni lehet 08. 15. 12 óráig.

2010. május 27., csütörtök

Blog szünet és költözés

Készítettem a nagyobbik fiamnak egy autó és repülő hímzéssel díszített tarisznyát. A fényképezőt sikerült pakolás közben elkeverni a cipők közé, amelyet kivittünk a garázsba, remélem nem folyik be a víz, hogy tönkremenjen. 
Jövő hét kedden költözünk, eddig 21 db zsákot raktam tele és a ház sincs kész rengeteg okból adódóan. A lakás felét még ki kell pakolni, de már elfogytak a papírdobozok.
Remélem júliusra lesz egy kész szoba, ahol megünnepelhetjük, majd Áronom 2 éves szülinapját. A gyerekeim 1 hétig a mamánál fognak lakni, és nem látom őket (ez fáj a legjobban), amíg megpróbáljuk a villanyt bevezetni a házba, csak ezután jöhet a festés és az új csövek és ajtók mázolása. Talán a jövő héten megérkezik a 2 nagyszobaablak és a bejárati ajtó. Sajnos a férjemmel egyre rosszabb a hangulatunk túl vagyunk már 1-2 összezörrenésen. Be kell vallanom nagyon rossz üzletet csináltunk a ház vásárlással. A ház szerkezetileg jó, de 8 millió Ft-ot kellene rááldozni, hogy valahogy kinézzen.
Internetünk sem lesz egy darabig és mehetünk vissza a UPC-hez mert nincs DIGICOM azon a környéken. A DIGI-vel elégedettek voltunk, mert olcsó és gyors netünk volt. 
Annyi mindent szerettem volna varrni a nyáron a gyerekeknek, de erre nem lesz időm.  

2010. május 21., péntek

Ház hírek

Minden kezdet nehéz és mi a legelején tartunk. Nem volt egyszerű a felújítási munkálatok megfelelő sorrend szerinti felállítása sem. Május 7-én vettük birtokba a házat. Eddig csak romboltunk a férjemmel: kiszedtük három ajtó kivételével az összeset és a küszöböket is. Feltéptük nagy nehezen 2 helyiségben a linóleumot. Felszedtük a konyhának még nem nevezhető helyiségben a kövezetet és levertük a vakolatot. Óriási neglepetésben volt részünk, amikor kiderült a konyhakövezet alatt nincs beton csak homok.
Kiderült a fűtési rendszerről, hogy a vastag csövek miatt nem lett volna gazdaságos. Múlt hét csütörtökre elkészült az új fűtési rendszer, új radiátorokkal és csövekkel. A vegyestüzelésű kazán kb. 200 kg-os volt, amit alig tudtak a szakemberek kivinni az udvarra. Tegnap fillérekért eladtuk a régi radiátorokat és a kazánt, ezzel megtörtént az udvaron lévő lomtalanítás egy része. Beszerelték az új gázkazánt, amely alig foglal helyet a falon és szekrénynek álcázva szépen eltakarható lesz.
A fürdőszobában leverte a férjem a csodaszép zöldes csempét és feltörte a járólapot. A fürdőt és WC-ét leválasztjuk. A fürdőre új ablakot kell vágni a szomszéd kertje felé.
A falakon megtalálható minden évtizedekkel ezelőtti meszes alapú festék, enyves és gipszes glett, ezek tetején, pedig diszperzit. Jelenleg az aranyfestékkel hengerelt szobafal tisztításán dolgozom, a plafon sem kisebb élvezet lecsiszolni és a hibákat kijavítani.
Szerettem volna lefotózni, a kezdetektől a munkálatokat, de valahogy nem szeretnék ilyen siralmas emléket és a nagy porban a fényképezőmet sem tudnám hová tenni. de ma úgy döntöttem lefotózom ezeket az áldatlan állapotokat. Kicsit elkeseredtünk a férjemmel, mikor lesz ebből házból olyan ház, ami megfelel az ízlésünknek és pénztárcánknak egyaránt.
A férjem elbontotta a spejz falát, hogy újabb szobát alakítsunk ki, így L-alakú előszobánk lesz.
Megtettük az első lépéseket az újjáépítés felé. Jövőhéten felkerülnek az új szoba és mellékhelyiség ajtók.
Ahhoz képest amennyi munka vár még ránk szépen gyűlik a szemét az udvaron, ráadásul az előző tulajdonos is hagyott még bőven szemetet.
... és aminek még jönnie kell, villanyszerelés, a 2 nagyszobaablak cseréje, csempézés járólapozás egyelőre csak a vizes helységekben, a konyha betonozása, a szaniterek lecserélése, és még sok dolog amire idő pénz és ötlet híján elképzelésünk sincs. Sajnos az időjárás sem volt kegyes hozzánk napokig esett az eső.
Miért vettünk ilyen házat? Jó helyen van, talán még túlságosan is nagy, és telekáron jutottunk a házhoz, ami szerkezetileg nagyon jó.
Most ellátom a kisebbik fiam, átviszem anyósomhoz megőrzésre, és elindulok csiszolni az egyik szoba mennyezetét, szerencsére a nagyobbik fiam 16-ig óvodában lesz.
Ha este nem leszek túl fáradt teszek fel képeket a szétrobbantott házról.

2010. május 4., kedd

Panel nyomor

Szerencsére nem sokáig élvezhetjük már a panellakás adta kényelmes komfortot, ha rendben zajlanak a felújítási munkálatok 3-4 hét múlva kertesházba költözünk. Kicsit aggódunk a férjemmel milyen előre nem látható munkák várnak ránk leendő házunkban. Elgondolkoztam miért is lesz jó a 10 emeletesből elköltözni, amelyet mindig ideiglenes lakhatási megoldásnak tekintettem annak ellenére, hogy az üzletek, óvodák és iskolák elérhetősége 5-10-15 perces.
Mi az amit nem fogok hiányolni a panelházból?
- A zajos lift, amelynek működtetése, fenntartása és karbantartása éves szinten több millió forintot tesz ki.
- Sem alattunk, sem felettünk senki nem fog lakni, így további zajszennyező forrásoktól szabadulunk meg.
- A panelházak egyhangú, szemetes cigarettacsikkes környezete mindig is rossz hatással volt a lelkivilágomra.
- Nem kell lakógyűlésre járni és felesleges, érdektelen dolgokat végig hallgatni, miközben évek óta semmi sem változik a nagy összegű közös költség kifizetése mellett (hiszen a közös költség hátralékosok száma valahogy sohasem tud elfogyni).
- Többé nem fogunk beázni a 8-ról, 5-ről, vagy éppen a 4-emeletről. Szent este 22 órakor a 7. emeleti nyugdíjas lakó áztatta el a többieket, mert ő még nem cserélte ki a régi radiátorait. Évente egyszer minimum beáztunk valahonnan, legtöbbször a konyha, fürdőszoba és az előszoba egyszerre ázott be.
- A tízemeletes házakat nem szeretik takarítani a takarítónők, ezért a legtöbb helyen belülről koszosak a falak, és az ezer éves hibás linóleumok, a lift kész baktérium tanya, ha elhívnánk a "Tiszta a lakásod" sztárjait vajon mit találnának benne, mikor a kutyák össze-vissza nyalják?!
- A játszótéren hiába vannak új EU-s szabványnak megfelelő eszközök, ha 20 óra után a nagyobb fiúk energiájuk levezetésére szétrúgják a kerítést, leszakítják a hintákat és a kaput.
- Az idősebbek addig jártak a helyi képviselőhöz panaszra, hogy nem hallják a futballpályán focizó gyerekektől a tévét, amíg tavaly májusban elbontották. A focipálya helyét bevetették fűvel hogy majd parkosítanak padokkal. Erre a nyugdíjasak megint megvétózták, a terveket, ha padok lesznek, akkor a fiatalok ott fognak tombolni. Ezért a játszótérhez közel tettek néhány farönk padot, alá kavicsot, a focipálya helyén a füves részen, pedig a kutyák végzik a dolgukat. A fiú gyerekek a járdán fociznak, ahonnan a minap ismét elzavarták őket, hogy ne pattogtassák a betonon a labdát. Ezek után ne csodálkozzon senki ha a mai gyerekek magatartás zavarosak, agresszívak. Hol élhetik ki a mozgás igényüket?
- A játszótér tele van szeméttel és cigarettacsikkel. Nyáron annyira kiég a fű, száraz a föld a 35-40 fokos melegben a gyerekek a porban játszanak. A játszótér 2 db szemetesét egyszer ürítik ki nyáron, hiába szólt ez ügyben több szülő is az önkormányzatnak. Az elkerített játszótéren kívűl egy szemetes van még, amit 2001-ben kértem, de csak egyet sikerült kihelyezni a lépcsőházunk elé, amit már többször kiástak és máshová helyeztek át a lakók.
2010-ben így fest a panelházak és környéke, ahol mi boldog, kiegyensúlyozott, rendszerető és a társadalom számára hasznos fiatalokat szeretnénk kinevelni. Szóval egyetlen cél vezérelt a férjemmel minket, el innen minél hamarabb.
Nagyon várom már, hogy a saját kis portánkat széppé, tisztává és élhetővé varázsoljuk, ahová bátran kiengedhetem játszani a gyerekeinket. Igaz ez talán még évekbe telhet.