2010. augusztus 16., hétfő

Hajópadló felújítása avagy skandinávosítása

Még mindig nem került elő a fényépezőgépem feltöltő zsinórja. : (
Korábban megemlítettem, hogy elrontottam a padló lakkozását. 2 komponensű (A + B Supralux észteres higítós) parkettalakkot vásároltunk a bolti eladó tanácsára, mert hozzávaló alapozóval együtt védi (megakadályozza a fekete foltok megjelenését) és óvja (lépésálló) a nagy igénybevételnek kitett padlót. Nagyon szép lett a mi szobánk ezzel a lakkal. Viszont ha nem vagyunk mazochisták nem ajánlom, mivel rettentő kellemetlen és fojtó szagú az észteres higító. A nagy melegben a beszáradni készülő eszközöket időnként meg kellett locsolni higítóval, 20 m2 felület lakkozásáról van szó mindkét szobában.
A butaságom miatt a mai napig nincs kész a gyerekek szobája. Július közepén nagyon siettem az előzőleg géppel és kézzel lecsiszolt padló lakkozásával, hogy mielőbb beköltözhessünk. Sajnos az A komponensbe belekevertem az alapozót. 3 hétig ragadt és nem száradt meg a lakk a padlón a gyerekek szobájában. Azóta is hallgatom a férjemtől micsoda balfék voltam. Érdekes módon a  mi szobánkban ugyanaz a rosszul kevert lakk kiszáradt, amit kézzel többször újra csiszoltam és rendesen sikerült befejezni.
A gyerekszoba padlójának egy részéhez újra kikölcsönöztük a csiszológépet. Sajnos a ragadós felület eltávolításához többe került a csiszolópapír, mint a gép kölcsönzési díja.
Át kellett csiszolnom az egészet kézzel, ami 1 hétbe telt. A régi padlónak akadnak hibái és a beütött szögeknél lyukak tátonganak, ezek eltüntetése nem kis fejtörést okozott. Fatapasszal kétszer betömtem és tegnap ismét átcsiszoltam a szoba 3/4-ét. (A férjem nem segít mondván, ha elrontottam hozzam helyre). Mára teljesen kinyírtam a csuklómat, pedig az utolsó tömés után finoman át kellene csiszolni.
Skandináv stílusú hajópadlót fogok festeni, azaz vizesbázisú festékkel fehérre festem a padlót, és a tetejére vizesbázisú lakkot kenek 2 rétegben.
Amióta belefogtunk a ház felújításba nem sok sikerélményem volt. A legnagyobb csalódást a "szakemberek" munkája okozta, a pénzért tartják a markukat, de eddig mindegyik erősen kifogásolható minőségű munkát végzett. Legszívesebben be sem költöztem volna és így eladnám a házat ahogy van.

Játék Petit Ange-nál

Nagyon szép csipketerítőért, és -szegélyekért játhatsz a következő blogon: petitangepatchwork.blogspot.com

2010. augusztus 10., kedd

Játék Szegusznál!

Igazi hand made táskát nyerhetsz szegusz.blogspot.com/-nál.

2010. augusztus 8., vasárnap

Újra itt vagyok és blogolok!

Péntek óta ismét van internetünk az új (de valójában régi) házunkban. Remélem Ti a mi családunkkal ellentétben pihenéssel és feltöltődéssel töltöttétek a nyarat.
Maga a számítógépezés nem hiányzott hiszen sok dolgunk volt, van és lesz is még, a felújítás lassan halad. Az átalakítás  részleteivel inkább nem terhelnék senkit, főleg magamat nem mivel a nagy sietségben elrontottam az egyik szoba lakkozását, azóta szid a férjem, mint a bokrot, hiszen a gyerekek szobája még nincs kész.
A legjobban az hiányzott, hogy nem tudtam szörfözni a blogjaitokon és megcsodálni ki milyen szépségeket alkotott, ami engem mindig feltölt és eszembe jut mennyi megvalósításra váró ötletet kell(ene) bepótolni a gyerekeimnek.
Sajnos amíg nem kerül elő a dobozokból a fényképezőm feltöltő zsinórja képeket nem tudok mutatni az új alkotásomról.

2010. augusztus 6., péntek

Játék Cinellánál!

Aranyos népi motívumos bababútorokért játszhatunk cinella-sylvia.blogspot.com. Jelentkezni lehet 08. 15. 12 óráig.

2010. május 27., csütörtök

Blog szünet és költözés

Készítettem a nagyobbik fiamnak egy autó és repülő hímzéssel díszített tarisznyát. A fényképezőt sikerült pakolás közben elkeverni a cipők közé, amelyet kivittünk a garázsba, remélem nem folyik be a víz, hogy tönkremenjen. 
Jövő hét kedden költözünk, eddig 21 db zsákot raktam tele és a ház sincs kész rengeteg okból adódóan. A lakás felét még ki kell pakolni, de már elfogytak a papírdobozok.
Remélem júliusra lesz egy kész szoba, ahol megünnepelhetjük, majd Áronom 2 éves szülinapját. A gyerekeim 1 hétig a mamánál fognak lakni, és nem látom őket (ez fáj a legjobban), amíg megpróbáljuk a villanyt bevezetni a házba, csak ezután jöhet a festés és az új csövek és ajtók mázolása. Talán a jövő héten megérkezik a 2 nagyszobaablak és a bejárati ajtó. Sajnos a férjemmel egyre rosszabb a hangulatunk túl vagyunk már 1-2 összezörrenésen. Be kell vallanom nagyon rossz üzletet csináltunk a ház vásárlással. A ház szerkezetileg jó, de 8 millió Ft-ot kellene rááldozni, hogy valahogy kinézzen.
Internetünk sem lesz egy darabig és mehetünk vissza a UPC-hez mert nincs DIGICOM azon a környéken. A DIGI-vel elégedettek voltunk, mert olcsó és gyors netünk volt. 
Annyi mindent szerettem volna varrni a nyáron a gyerekeknek, de erre nem lesz időm.  

2010. május 21., péntek

Ház hírek

Minden kezdet nehéz és mi a legelején tartunk. Nem volt egyszerű a felújítási munkálatok megfelelő sorrend szerinti felállítása sem. Május 7-én vettük birtokba a házat. Eddig csak romboltunk a férjemmel: kiszedtük három ajtó kivételével az összeset és a küszöböket is. Feltéptük nagy nehezen 2 helyiségben a linóleumot. Felszedtük a konyhának még nem nevezhető helyiségben a kövezetet és levertük a vakolatot. Óriási neglepetésben volt részünk, amikor kiderült a konyhakövezet alatt nincs beton csak homok.
Kiderült a fűtési rendszerről, hogy a vastag csövek miatt nem lett volna gazdaságos. Múlt hét csütörtökre elkészült az új fűtési rendszer, új radiátorokkal és csövekkel. A vegyestüzelésű kazán kb. 200 kg-os volt, amit alig tudtak a szakemberek kivinni az udvarra. Tegnap fillérekért eladtuk a régi radiátorokat és a kazánt, ezzel megtörtént az udvaron lévő lomtalanítás egy része. Beszerelték az új gázkazánt, amely alig foglal helyet a falon és szekrénynek álcázva szépen eltakarható lesz.
A fürdőszobában leverte a férjem a csodaszép zöldes csempét és feltörte a járólapot. A fürdőt és WC-ét leválasztjuk. A fürdőre új ablakot kell vágni a szomszéd kertje felé.
A falakon megtalálható minden évtizedekkel ezelőtti meszes alapú festék, enyves és gipszes glett, ezek tetején, pedig diszperzit. Jelenleg az aranyfestékkel hengerelt szobafal tisztításán dolgozom, a plafon sem kisebb élvezet lecsiszolni és a hibákat kijavítani.
Szerettem volna lefotózni, a kezdetektől a munkálatokat, de valahogy nem szeretnék ilyen siralmas emléket és a nagy porban a fényképezőmet sem tudnám hová tenni. de ma úgy döntöttem lefotózom ezeket az áldatlan állapotokat. Kicsit elkeseredtünk a férjemmel, mikor lesz ebből házból olyan ház, ami megfelel az ízlésünknek és pénztárcánknak egyaránt.
A férjem elbontotta a spejz falát, hogy újabb szobát alakítsunk ki, így L-alakú előszobánk lesz.
Megtettük az első lépéseket az újjáépítés felé. Jövőhéten felkerülnek az új szoba és mellékhelyiség ajtók.
Ahhoz képest amennyi munka vár még ránk szépen gyűlik a szemét az udvaron, ráadásul az előző tulajdonos is hagyott még bőven szemetet.
... és aminek még jönnie kell, villanyszerelés, a 2 nagyszobaablak cseréje, csempézés járólapozás egyelőre csak a vizes helységekben, a konyha betonozása, a szaniterek lecserélése, és még sok dolog amire idő pénz és ötlet híján elképzelésünk sincs. Sajnos az időjárás sem volt kegyes hozzánk napokig esett az eső.
Miért vettünk ilyen házat? Jó helyen van, talán még túlságosan is nagy, és telekáron jutottunk a házhoz, ami szerkezetileg nagyon jó.
Most ellátom a kisebbik fiam, átviszem anyósomhoz megőrzésre, és elindulok csiszolni az egyik szoba mennyezetét, szerencsére a nagyobbik fiam 16-ig óvodában lesz.
Ha este nem leszek túl fáradt teszek fel képeket a szétrobbantott házról.

2010. május 4., kedd

Panel nyomor

Szerencsére nem sokáig élvezhetjük már a panellakás adta kényelmes komfortot, ha rendben zajlanak a felújítási munkálatok 3-4 hét múlva kertesházba költözünk. Kicsit aggódunk a férjemmel milyen előre nem látható munkák várnak ránk leendő házunkban. Elgondolkoztam miért is lesz jó a 10 emeletesből elköltözni, amelyet mindig ideiglenes lakhatási megoldásnak tekintettem annak ellenére, hogy az üzletek, óvodák és iskolák elérhetősége 5-10-15 perces.
Mi az amit nem fogok hiányolni a panelházból?
- A zajos lift, amelynek működtetése, fenntartása és karbantartása éves szinten több millió forintot tesz ki.
- Sem alattunk, sem felettünk senki nem fog lakni, így további zajszennyező forrásoktól szabadulunk meg.
- A panelházak egyhangú, szemetes cigarettacsikkes környezete mindig is rossz hatással volt a lelkivilágomra.
- Nem kell lakógyűlésre járni és felesleges, érdektelen dolgokat végig hallgatni, miközben évek óta semmi sem változik a nagy összegű közös költség kifizetése mellett (hiszen a közös költség hátralékosok száma valahogy sohasem tud elfogyni).
- Többé nem fogunk beázni a 8-ról, 5-ről, vagy éppen a 4-emeletről. Szent este 22 órakor a 7. emeleti nyugdíjas lakó áztatta el a többieket, mert ő még nem cserélte ki a régi radiátorait. Évente egyszer minimum beáztunk valahonnan, legtöbbször a konyha, fürdőszoba és az előszoba egyszerre ázott be.
- A tízemeletes házakat nem szeretik takarítani a takarítónők, ezért a legtöbb helyen belülről koszosak a falak, és az ezer éves hibás linóleumok, a lift kész baktérium tanya, ha elhívnánk a "Tiszta a lakásod" sztárjait vajon mit találnának benne, mikor a kutyák össze-vissza nyalják?!
- A játszótéren hiába vannak új EU-s szabványnak megfelelő eszközök, ha 20 óra után a nagyobb fiúk energiájuk levezetésére szétrúgják a kerítést, leszakítják a hintákat és a kaput.
- Az idősebbek addig jártak a helyi képviselőhöz panaszra, hogy nem hallják a futballpályán focizó gyerekektől a tévét, amíg tavaly májusban elbontották. A focipálya helyét bevetették fűvel hogy majd parkosítanak padokkal. Erre a nyugdíjasak megint megvétózták, a terveket, ha padok lesznek, akkor a fiatalok ott fognak tombolni. Ezért a játszótérhez közel tettek néhány farönk padot, alá kavicsot, a focipálya helyén a füves részen, pedig a kutyák végzik a dolgukat. A fiú gyerekek a járdán fociznak, ahonnan a minap ismét elzavarták őket, hogy ne pattogtassák a betonon a labdát. Ezek után ne csodálkozzon senki ha a mai gyerekek magatartás zavarosak, agresszívak. Hol élhetik ki a mozgás igényüket?
- A játszótér tele van szeméttel és cigarettacsikkel. Nyáron annyira kiég a fű, száraz a föld a 35-40 fokos melegben a gyerekek a porban játszanak. A játszótér 2 db szemetesét egyszer ürítik ki nyáron, hiába szólt ez ügyben több szülő is az önkormányzatnak. Az elkerített játszótéren kívűl egy szemetes van még, amit 2001-ben kértem, de csak egyet sikerült kihelyezni a lépcsőházunk elé, amit már többször kiástak és máshová helyeztek át a lakók.
2010-ben így fest a panelházak és környéke, ahol mi boldog, kiegyensúlyozott, rendszerető és a társadalom számára hasznos fiatalokat szeretnénk kinevelni. Szóval egyetlen cél vezérelt a férjemmel minket, el innen minél hamarabb.
Nagyon várom már, hogy a saját kis portánkat széppé, tisztává és élhetővé varázsoljuk, ahová bátran kiengedhetem játszani a gyerekeinket. Igaz ez talán még évekbe telhet.

2010. április 28., szerda

Panellakás és a fűtési rendszer, valamint ami még elromolhat

Kihasználom a blog adta lehetőségeket és közzétennék még pár tipikus panel gondot. Szerintem ez a lakhatási forma sok szempontból nézve szörnyűűűű.
2 éve történt a 8 lépcsőházas tízmeletes panelben, hogy a régi radiátorok sorra kidurrantak a szeptember 15. fűtési rendszer feltöltésekor. A KOMTÁVHŐ 2-3-szor újratöltötte a rendszert aztán leállította, mivel újabb radiátorok lyukadtak ki. Kötelezővé tették a radiátorhoz futó alsó és felső csövek radiátorhoz közel eső részén golyós csapok felszerelését. A városban és a megyében hiánycikk lett a golyóscsap, pedig nem olcsó mulatság, mivel egy radiátorhoz 2 db kell.
A csapok előnye, ha egy lakásban radiátort kell cserélni a csapokkal lezárható a rendszer, és új radiátort lehet felszerelni anélkül, hogy ez zavarná a többi lakás fűtési szolgáltatását valamint nincs szükség a rendszer leengedésére sem.
Hideg október vége volt mire az egész tízmeletes sorház fűtését beindították. A sors fintora, hogy mi előtte 2 hónappal cseréltünk radiátorokat.
A városi televízió is foglalkozott a témával, és kis időre ráébredtek milyen időzített bombák a panellakások, mert a fűtési rendszert követi, majd az elektromos hálózat, hiszen a rendelkezésre álló elektromos vezetékek elöregedtek. A lakásokban található megnövekedett számú technikai eszközök az elektromos hálózat túlterheltségéhez vezetnek, fennáll a tűzveszély, amely gyorsan terjed a szellőző aknában. Nálunk a szomszéd lépcsőházban kigyulladt az elektromos vezeték.
Még egy időzített bomba létezik a panelházakban, ami előfordult nálunk: a fő szennyvíz elvezetőcső a lépcsőházban, ha ez egyszer eltömődik érdemes az egészet kicserélni, mert utána havonta kiönt a fekáliás víz, és befolyhat a lift aknába.

2010. április 26., hétfő

Ajtófélfa és a panellakás

                                                                       
Talán az elkövetkező hetekben a költözés miatt kevés időm lesz varrni, (másik kedvenc hobbimnak a falfestésnek és az ajtó mázolásnak fogok élni, csiszolni viszont utálok), így leírom a panellakásokkal kapcsolatos eddigi tapasztalataimat.
Sok ismerősömnél látom panellakásokban, hogy szépen lefestették a falat, újra csempézték a konyhát és a fürdőszobát, továbbá szép járólap és parketta fedi a  padozatot. 
Két dologgal azonban nem tudnak mit kezdeni az ajtóval és az ajtófélfával, ami között egy jókora rés tátong. A legtöbbször azt látom, hogy a tapétát megpróbálják bevágni a résig, betuszkolják, de nem ragad oda, csak lóg a levegőben. Ha kisgyerek is van a lakásban a pici ujjaival könnyen és szívesen letépkedi.
Csúnyán mutat az ajtófélfa és a beton közötti rés, ami szépen eltüntethető egy kis fantáziával. Engem mindig zavart ez a szépség hiba. A módszerem a következő: cement és csemperagasztó keverékével (esetleg egy kis gipszet is lehet beletenni) érdemes a rést betömni. Ha szép munkát szeretnénk (nem 1 napos munka) mivel a hézag néhol keskenyebb máshol vastagabb 2-3-szor is be kell tömni és minden újabb réteg után 1 nap száradási időt kell hagyni.
Mielőtt elkezdjük a tömést kaparjuk ki spaklival a tapétát, és spricceljünk vizet a résbe. A töméskor lentről haladjunk felfelé közben ügyelni kell arra, hogy a már betömött rész ne essen ki. Ha kiesik várjunk 1 napot a száradással és másnap folytassuk. Ha körbe értünk a tömködéssel az ajtófélfa résein és 1-2 nap alatt teljesen megszáradt, finoman csiszoljuk meg. Ha csiszolás előtt lefestjük diszperzittel, jobban látjuk az esetleges lyukakat a tömésen, és a tömés sem fog elmorzsolódni. Ezután fessük a fal színéhez, de lehet az ajtófélfa színéhez is festeni (én a falhoz festettem ezt a részt). Még egy előnye van az előre lefestésnek és utána csiszolásnak, biztos egy síkban lesz az ajtófélfa és a tömés. Meglátjuk mennyivel szebb lesz a lakásban az összhatás, ha ezt a munkát is elvégezzük.
A mi lakásunk falát nem fotóztam le milyen volt, de a végeredmény látható. Megpróbálom majd a szomszédét lefotózni, és később ideteszem a miénk mellé.
Remélem látszik a képeken mire is gondoltam az egyik ajtó mindkét oldalát lefotóztam.