A falra festendő minták színezéséhez lennének gyakorlati tanácsaim, ezekkel a technikákkal Én sikeresen dekoráltam falainkat.
Amennyiben többen tudnák milyen könnyen lehet a falat dekorálni, hogy a falfestés lehet örömteli foglalatosság is, akkor többen vállalkoznának otthonukban a falaik dekorálására, nem vásárolnának bordűrt, és egyedibbek lennének a gyerekeink és saját szobáink is.
A következő leírás teljesen saját tapasztalataim és buktatóim alapján született, természetesen nem kis fejtörésembe és utánajárásomba került, mert nem találtam semmilyen leírást arról, milyen eszközökkel lehet könnyen és célszerűen dolgozni.
Jó hír, hogy a technika fejlődésével egyre könnyebben festhetünk, mert jobbnál jobb minőségű festékeket vásárolhatunk. Tartsuk szem előtt: néha érdemesebb a drágább festékeket, színezőket megvennünk, hiszen fele annyi idő alatt elkészülünk a munkánkkal.
Mire fessünk: Ha bármilyen diszperziós festékkel lefestett falra vagy tapétára (pl. Héra, POLI-FARBE) mintát szeretnénk készíteni, akkor többféle színezők közül választhatunk. Könnyű dolgozni a kisebb tubusban lévő színezőkkel, és már 1 db is rendkívül kiadós.
Anyag választék: A következő színezőket ajánlom, amiket kipróbáltam, és nem okoztak csalódást, valamint gazdag színválasztékban kaphatók, POLI-FARBE (100 g) Neptun-Aqua (100 g) és az AQUACOLOR (500 ml) az utóbbi fajta kicsit drágább, mint az első kettő és a minősége is sokkal jobb. Persze kaphatók más jó minőségű (Supralux stb.) színezők is, de ezek nagyobb kiszerelésűek.
Munka előkészítése: A portalanított, készre festett falra felrajzoljuk a mintát puha (HB-s) fekete ceruzával, ha elrontjuk a mintát nedves puha ronggyal, vagy puha radír segítségével könnyen eltávolíthatjuk. A mintát megrajzolhatjuk szabad kézzel is, ha ügyes rajzolók vagyunk.
Mivel rajzoljunk: Ha nincs tehetségünk a rajzolásban, akkor használjunk különféle stencileket (festősablon). A hobbiboltokban műanyagból és dekorgumiból készült stencileket vásárolhatunk. Mint már említettem ehhez a festési művelethez én a műanyag stencilt ajánlom, mert könnyebb a mintát a falra felrajzolni, jobb a tartása, merevebb. A színező paszták megfogják a gumit, és nem tudjuk róla lemosni.
Bordűr készítése: Találjuk ki, melyik 3 vagy több minta ismétlődését szeretnénk látni a falunkon. Helyezzük őket egy asztalra szorosan egymás mellé és Tixo vagy más a munka befejeztével könnyen lehúzható ragasztószalaggal ragasszuk körbe egymáshoz a műanyag stencileket (így a minták közötti távolság eleve adott).
A stencileket általában hármasával vagy egyesével csomagolva vásárolhatjuk meg. Szerencsére sokféle minta közül választhatunk (virágos, autós, madaras stb.)
Minta felrajzolása: Ezután gondosan mérjük ki, milyen magasságban szeretnénk a bordűrt elkészíteni, ha derék magasságban szeretnénk, akkor a mérést a padlózattól kezdjük, és a bordűr alsó részét mérjük ki. Utána már könnyű dolgunk lesz a stencilt elhelyezzük a kijelölt vonalon és felrajzoljuk a mintát.
Ha a mintát magunk rajzoljuk, akkor is célszerű kijelölni 2 párhuzamos vonalat, amin belül haladva megrajzoljuk a mintánkat. A párhuzamos vonalakat megrajzolhatjuk ceruzával nagyon vékonyan, hogy még könnyebb dolgunk legyen később eltávolítani a falról, aminek a plafonhoz közeli részen van jelentősége, mivel kevesebb időt kell tölteni a létrán.
Színező paszta használata: Nyomjuk ki a tubusból 1 befőttes tetőbe vagy kisüvegbe (pl. bébiételes üveg) a színezőt. Használhatunk festéshez pudingos és joghurtos műanyagokat is. Annyi vizet folyassunk rá vékonyan a csapból, amit ha elkeverünk, még megőrzi a színét és nem látszik át alatta a tapéta. (Érdemes a vizet kis adagokban hozzákeverni, amíg nem jövünk rá a dolog nyitjára). Ha imitt-amott átlátszik a festés nem gond, hiszen úgyis kétszer kell lekenni a mintánkat. Ne legyen túl krémes, vastag a színezék, mert csúnya lesz a mintánk a falon, inkább kétszer fessük át. A jól kikevert színezékkel könnyen tudunk festeni, és nem ragasztja össze az ecsetet. Ne feledjük: nem rövid időre festünk, mintázunk falat, ezért érdemes, lassan de biztosan haladni. Ha nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük, pihenjünk kicsit és később vagy másnap folytassuk, amikor türelmünk lesz szöszmötölni vele.
Mivel fessünk: Nem kell speciális ecset hozzá, megteszi a gyermekek iskolai ecset készlete is. Előnye az olcsósága és bárhol könnyen beszerezhetjük. Hátránya: érdemes kicsit megborzolni használat előtt, mivel némelyik fajta hullatja a szőrét. Közepes vastagságú 9-10-es ecsettel fessük a mintát belülről kifelé haladva, ügyelve arra, hogy a megrajzolt vonalon kívülre ne kerüljön színező. A végén készítjük el a kontúrt.
Ha kívülről a minta körberajzolásával kezdünk, akkor vékonyabb 3-4-es hegyes ecsettel dolgozzunk, így szép lesz a minta, figura kontúrja, és ezután használjuk a vastagabb ecsetet a minta kitöltésére.
Munka menete: Ne időzzünk egy mintánál sokat, próbáljunk vele haladni, mivel hamar kedvünket szegheti, ha ránézünk a többi felrajzolt mintára, hogy milyen sok van még. Fessük ki az összes mintánkat, és mire a sor végére érünk, megszáradnak az először lefestettek így még egyszer lefesthetjük a soron lévő mintákat, figurákat ügyelve arra, hogy ahol nem takart a színező, oda többször is visszatérünk a festéssel, akár csak 1 pici részt is beszínezve.
Színek használata: Ha 1-1 színt túl sötétnek találunk mi magunk is világosíthatjuk, fehér diszperziós festék hozzákeverésével, pl. sötétkékből világoskéket kapunk fehér, vagy piroshoz fehér színt keverve rózsaszínt kapunk.
De a piros, sárga, kék, zöld színeket megvásárolva természetesen bármilyen egyéb színt kikeverhetünk a mintáinkhoz. Színes, sötét vagy pasztellszínű falakon nagyon jól mutat a sima fehér minta, ilyenkor használjuk fel a plafonra szánt maradék diszperzitet. Ha POLI-FARBE fehér festékkel mintázunk félhomályban még világítani is fog a mintánk.
Díszítsük a plafont: Ne felejtsük el, hogy nemcsak a falak dekorálhatók. Régi idők dekorálási módja volt a freskófestés. Ebből is meríthetünk ötletet, ha modernizáljuk. Főleg régi nagy belmagasságú szobákra javaslom, a plafon dekorálását, persze a magasság miatt nagyobb minták festésére van szükség. Érdemes a látványhoz először papírból próbatervet készíteni, felragasztani a plafonra, és alulról akár a padlón fekve, alapos megszemlélés után belefogni a felrajzolásba, majd a festésbe.
Sajnos a mi házunkban erről a díszítési módról lemondhatok, de talán mások kedvet kapnak az ötletem alapján plafonjuk csinosításához is.
Sok sikert, és jó munkát kívánok a leírás alapján mindenkinek, hogy kedvet kapjon környezete ilyen fajta csinosításához.