Ennek a cikknek az is lehetett volna a címe, hogy mindenki meghülyült vagy csak én vagyok az.
Régóta vásárolok már interneten különböző oldalakon, különféle dolgokat, ennek kapcsán sokféle embertípussal kerültem kapcsolatba. 7 év után kiakadtam a sok kulturálatlan pénzhajhász eladóra.
- Az elsődleges: probléma a postai díjszabások pontatlan felszámítása: amikor az eladók a hasukra csapva találnak ki különféle postai díjszabásokat:
- Megkezdődik a többszöri levélváltás, mire végre sikerül tisztázni, ja ez eladó úgy gondolta mindegy mennyi a pontos postai díjszabás ő kerekített rajta, vagy a különbség az a csomagolási költség, amit nekem előzetes egyeztetés nélkül felszámolni gondolt. Ez még érthető is lenne, de ezt miért utólag közli és nem előre.
- A másik eset: már megérkezett a termék és látom mennyibe került a postázás díja, ezek után visszakérem udvariasan az eladótól a különbözetet, majd válaszul az eladó utólag kitalál mindenféle plusz költségeket, amit még nekem kellene kifizetnem, mert a termék nem ingyen és nem véletlenül jött ám el ép és törés mentesen a postával, hanem az ő gondos csomagolásának köszönhetően és ezt fizessem ki. Ha ezt kifizettem, akkor ő is visszautalja számomra a különbözetet. Megjegyzem: Bizonyára a koszos papírdoboz és a reklámújságok sokba kerültek, plusz a ráfordított idő, hogy volt olyan szíves becsomagolni nekem a terméket, amit előre kifizettem.
- A harmadik: már kifizettem a postaköltséget és a termék árát, ezután fejezi ki aggodalmát az eladó, hogy fog ép és törés mentesen megérkezni a termék, ennyi pénzből, ha a termékre még csomagolás is kerül. Megírtam neki remélem nem darabokban kapom meg, mert akkor a pénzem a kukába dobtam. A végén még a csomagolással együtt is olcsóbban érkezett meg a termék, mint a rajta szereplő bélyegek ára.
- A negyedik: az eladóknak van képük olyan minősíthetetlenül mocskos termékeket postázni, hogy azonnal megbánom minek vásároltam az interneten. Sokszor a termékekről készült képeken nem jön át a ragdós kosz, és azt gondolom a kukából kiszedett terméket vettem meg. Bizonyára, ha arra is rákérdeznék a termék megvásárlásakor, hogy vajon tiszta-e, mennyire őrjöngene az eladó.
- Még az szerencse, hogy olyan oldalon vásároltam, ahol értékelést kell adni, így az érveimre az eladó, nem mert többet kekeckedni. Valószínűleg ezt a kis stílű játékát az eladó nem csak velem szemben adta már elő és eddig sikeresen működött a stratégia. Mindenki gondolhatja, még a végén az eladó volt felháborodva és letiltott az oldaláról, hogy kerüljem el messzire. Ami teljesen összetört, ha így utólag belegondolok, mennyi retkes és koszos kacatjáról maradok le, amit megszerettem volna venni, hogy a szervezetembe "csendes lakótársakat gyűjtsek be".
- Egy olyan internetes oldalon, ahol nem értékeljük egymást, evőeszközöket szerettem volna venni a meglévők kiegészítéseként, ezért lényeges lett volna látni a mintáját. Megkértem az eladót tegyen fel róla képet, megígérte majd tesz fel róla közelebbi képeket, de most nagyon más dolga van. Megértettem vártam a képekre türelemmel, aztán megkérdezte érdekel-e még a dolog. Válasz: most nekem akadtak elfoglaltságaim, viszont ekkor és ekkor tudnám megvásárolni, de még várok a képekre, hogy egyáltalán olyan-e a mintája, amire szükségem van. Sértődötten visszaírt, ő nem várni senkire, nincsenek semmilyen képek, mit képzelek én, ha megakartam volna venni, már felhívtam volna, elmentem volna (100 km-el távolabbra) és megnézem, megveszem ennyi. Mit kell neki mindenféle hobbizó vevőkkel foglalkoznia, akik az interneten élik ki magukat és semmit sem akarnak venni csak az ő idejét lopják. Persze ilyen stílusban is meg lehet próbálni eladni a felesleges dolgainkat , de felmerül a kérdés, akkor minek árul a drága. Őt meg én tiltottam le, mert nem volt kedvem ilyen magas röptű vitákhoz.
- Az a stílus és hangnem, ahogyan ezek az eladók írásban értekeznek a leendő vásárlóikkal, finoman szólva minősíthetetlen. Mindent megengednek maguknak, azonnal vedd meg a terméket és ne kérdezősködj, ha már hiányzó vagy hiányos termékleírás szerepel a terméknél. Már pedig a gondos termék leírásnál is felmerülhetnek olyan kérdések, amik fontosak a leendő vevőnek. Ha nem történik meg villámgyorsan a vásárlás az eladók különböző indokokkal fenyegetőznek, diktálnak, jelzőket aggatnak olyan emberekre, akit nem is ismernek. Nagyképű stílusban társalognak teszik mindezt annak tudatában, hogy különben sem tudsz mit csinálni, nyeld le tőlük a békát és kész. Egy dolgot elfelejtenek a levélváltások megvannak az internetes oldaladon bizonyítéknak.
Mik a tanulságok:
Az interneten egyszer vevők, egyszer eladók vagyunk. Legyünk rugalmasak, segítőkészek, türelmesek és ne várjunk azonnali válaszokat, amikor elküldtünk egy kérdést vagy üzenetet, nem lóg mindenki egész nap az interneten a beérkező üzenetekre várva, teljesen mindegy, hogy vevői vagy eladói státuszban van-e.
Olvassuk el figyelmesen a nekünk írt üzeneteket és ha valami nem világos udvarias hangnemben érveljünk és vitassuk meg a dolgot.
Nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek szívesebben veszekednek interneten és SMS-ben, mint szemtől szemben, hiszen így nem kell az arcukat adni ahhoz amit művelnek. Ez nagyfokú gyávaságra és jellemtelenségre is vall.
Ha már végképp elfajult a vita akkor is maradjunk higgadtak és udvariasak, Mikszáth-i őszinteséggel és lényegre töréssel is velősen, tömören megmondhatjuk a magunkét. Innentől kezdve, ha a másik fél nem veszi a lapot az már az ő korlátoltsága. A történtek függvényében a következő lépés tűnik logikusnak: legjobb elállni a vásárlási szándéktól, mert ebből már semmi jó nem származik.
Szerintem a postai különbözet díja a nem az összeg nagyságán múlik, hogy miért kérek vissza ennyi vagy annyi pénzt. Ez elvi kérdés ennyibe került, ennyit kell fizetnem. Nálunk gazdagabb országok polgárai sem fizetnek senkinek sem 1 pennyvel vagy eurocenttel többet annál, mint amibe a termék kerül.
Azt gondolom az internetes vásárlás és a tisztességes üzletelés egyik alapszabálya, hogy a fennmaradó összeget kérés nélkül visszautalom a vevő számlájára, kivételt képez ez alól, ha a vevő kifejezetten kéri tekintsetek el ettől. Én eddig mindig így tettem, és ha én vagyok a vevő jogosan várom el ugyanezt a viselkedést a többiektől.
Ha megbeszélünk egy vásárlási időpontot a vevővel, ne zaklassuk már 2 nap múlva, hogy érdekli-e még a dolog vagy inkább tekintsünk el az üzletkötéstől, mert ez nagyfokú bizalmatlanságra vall. Hiszen bármi közbejöhet beteg a vevő vagy a családtagjai vagy éppen nincs internet közelében, bármilyen hihetetlennek is hangzik modern világunkban.
Nekem volt olyan vevőm, aki nem értette meg ne utaljon több postaköltséget, mert kevesebbe kerül a termék, de annyira félt, hogy összetörik a megvásárolt termék és darabokban kapja meg. Kínos volt időnként a levelezés, mert először nem értettem, mi is az amit nem ért. De minden affér és veszekedés nélkül megoldottuk a dolgot és megbeszéltem vele utaljon annyit amennyit jónak tart, a felesleget visszautalom. Ezt teljesen korrektnek tartotta és megkötöttük az üzletet. Azért mert ő vásárolni szeretett volna, én meg eladni, közösek voltak az érdekeink, ezért közös nevezőre jutottunk egymással.
Ha nem jutunk dűlőre az eladóval és igazolhatóan nekünk van igazunk keressük fel panaszunkkal az internetes oldalt üzemeltetőt, aki ha szerencsénk van kivizsgálja a panaszunkat. Írjuk le aggályainkat az eladóval kapcsolatban, még akkor is ha az adott weboldal adminisztrátorai ezt elutasítják és ránk hárítják a megoldást, mert ha ismét adódik egy vevői panasz tudni fogják, hogy az oldaluk jó híre forog kockán. Végül is rajtunk is múlik, hogy kevesebb arrogáns és megbízható eladó legyen az interneten.
Gyakori rámenősség az internetes vásárlók között amint úgy akarnak vásárolni, hogy a termék meghirdetett árának a felét veszik alapul és odaírják: Ennyit tudok adni érte postaköltséggel együtt!
Szóval én, aki már szidtam sok dologban a külföldieket, most azokat a magyarokat szidom, akiknek nem ingük ne vegyék magukra, de nagyon nagy bajok vannak az egymás közötti kommunikációnkkal. (És ennek is köszönhető, hogy most azok ülnek a nyakunkon akik.)
Külföldön már legalább 2 évtizede jól működik az internetes vásárlás az élet több különböző területén, pl. a háziasszonyok, így vásárolnak mindenféle élelmiszereket, gyümölcsöket ezzel nagyon sok időt is megspórolnak. Valószínűleg náluk sem működne a dolog, ha gond lenne a megvásárolt dolgok minőségével.
Kérjük az eladókat:

Ha valaki nem akar postázni tüntesse fel a terméknél, csak személyes átvétel lehetséges, mert ő nem akar csomagolni, postára menni stb.
Ha plusz csomagolási költséget kér szintén tüntesse fel a terméknél, így a vevő előre eldöntheti hajlandó-e attól az eladótól ilyen feltételek mellett vásárolni, a vevőt nem érheti utólagos meglepetés.
Számoljanak pontos postaköltséget, a csomagolással együtt, vagy méressék le a legközelebbi postán és ezután írják meg a leendő vevőnek a pontos átutalandó összeget.
Tüntessék fel a termékek pontos állapotát, méretét, korát ha tudják, pontos színét, hibáit, egyszóval a termék valós állapotát. Beleértve azt is, ha koszos, mert neki derogál elmosni.
Ha mindez nincs meg a vevő jogosan hiheti a termék átvételekor, hogy szándékosan átverték.
Kérjük a vevőket:
Gondosan olvassák el a termék leírását és ezután tegyék fel kérdéseiket az eladónak.
Persze vannak eladók, akik új szabályzatot állítanak fel arról mit tegyen a vevő, amikor tőlük vásárol, és ezt előtte melegen ajánlják a leendő vevő szíves figyelmébe elolvasni. Ilyen emberek szabályzatait nem szoktam böngészni és kihagyom inkább a vásárlást.
Vásároljanak felelősség teljesen és ha mégsem tudják megvenni a terméket vagy meggondolták magukat ezt időben jelezzék az eladónak.
Ennyi idiótaság után most hanyagolom egy kicsit az internetes vásárlásokat, inkább megyek többször a bolhapiacra és egyszer majd csak ráakadok azokra, amiket szeretnék.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése