Vizsgáljuk meg a Sajátos Nevelési Igényt az előnyök szempontjából, mert rengeteg előnye is van. A kellemetlen vagy rossz oldalát tapasztalhatjuk nap mint nap, továbbá mindenhol olvashattuk vagy hallhattuk, szándékosan nem írok negatív oldalt, mert a szülők és a gyerekek folyamatosan eleve negatív visszajelzéseket kapnak ebből a problémából kifolyólag az élet minden területén. Tehát a negatív oldalait és hatásait jobban ismerjük, mint a pozitív oldalakat és hatásokat. Csodálkozom, hogy ezzel alig foglalkozik a pedagógia vagy a pszichológia. Ha megértjük, hogy a pozitív dolgok kialakulásához évek hosszú sora és még sokkal több türelem szükséges jobban értékeljük az elért eredményeket.
Ismét hangsúlyozom mint bármilyen más személyiség típusokban az ADHD-ban sincs tiszta típus, fokozataiban igen eltérőek lehetnek az enyhétől a súlyosabb SNI-ig. Egyszerre több probléma is jelen lehet, aminek hátterében szomatikus betegségek is állhatnak. Az ADHD-tól viszont kialakulhatnak pszichoszomatikus betegségek, illetve serdülő korban könnyebben kialakulhat drog- és alkoholfüggőség az alacsony önbecsülés miatt.
Mit tehetünk mi szülők, hogy lelkileg és fizikailag egészséges felnőttet neveljünk csemeténkből? A szeretet mellett a legeslegfontosabb, hogy a folytonos fejlesztés mellett nézzük meg a pozitív oldalt és erősítsük ezeket a készségeket és tulajdonságokat, majd ezekkel együtt fejlődik a gyenge oldal is. A túlzott koncentrálás a hiányosságokra káros lehet.

- Határtalan és hihetetlen kreativitás: A gyerek kreativitását nem szabad veszni hagyni. Ennek fejlesztésére gyermekkorban a Lego kiváló segédeszköz, amelyet a családdal, egyedül vagy a barátokkal is építhet. Készítsünk együtt különféle dolgokat, ismertessük meg a sok fajta kézműves technikákkal, pl. karácsonyi dekoráció vagy gyümölcsök süthető gyurmából, gyöngyözzünk ékszerek készítése kislányoknál, vasalható gyöngyözzünk a térbeli látást segíti. Elkezdhetünk egyszerűbb dolgokat varrni itt is számításba jöhetnek a fenyőfadíszek, jojó készítés vagy egyszerűen csak a rongyos zsákból kisebb nagyobb anyagdarabokat összevarrni. Kérjük ki a véleményét a szobája megtervezésében, dekorálásában. Mutassunk neki egy bármilyen technikával készült félkész dolgot vajon hogyan folytatná tovább és fejezné be. Az egyéni és különleges kreativitásuk keveredik a gyermeki látásmóddal, ha ezt a csodát képesek vagyunk a felszínre hozni meglátjuk milyen értékes és csodás gyerekeink vannak. A tisztábban látás és jobb megértés érdekében érdemes összehasonlítani egy ADHD-s és egy normál gyermek kreativitását és a látásmódjuk különbözőségét.
- Kiváló megfigyelő: A legapróbb részletek sem kerülik el a figyelmét azzal az emberrel vagy dologgal kapcsolatban, aki vagy ami érdekli őt, fényképezőgép a memóriája, az élmények negatív vagy pozitív voltára is jól emlékszik. A megfigyelt dolgok működése és felépítése roppant érdekes számára, ezen a területen is tovább gondolja a dolgokat mi miből készült, mire jó még, hogyan ment tönkre, ha tönkrement megjavítható-e, tereljük az őt érdeklő dolgok irányába a beszélgetést. Ha keveset tudunk a megbeszélni kívánt dolgokról valljuk be kénytelenek vagyunk az internetről többet megtudni és együtt olvassunk utána. Egyszerre elégítsük ki a fizikai és szellemi igényeit. Kiránduláskor bogarászhatunk és új ismeretekre tehetünk szert. A sok megfigyelt dologról megosztja velünk a tapasztalatait, a mi feladatunk csak annyi, legyünk jó közönség. Máskor viszont a legapróbb dolog is kizökkentheti e megkezdett tevékenységből, főleg az iskolában.
Vigyázat: 60 percnyi számítógépezés után ismét felpörög a gyermek, ki kell tapasztalni az egészséges mértéket.
Vigyázat: 60 percnyi számítógépezés után ismét felpörög a gyermek, ki kell tapasztalni az egészséges mértéket.
- Kommunikatív és barátságos: Imádnak beszélni és rendkívül választékosan, szépen fejezik ki magukat. Óriási szókinccsel rendelkeznek, már akár 3 éves korukban is, ez alól az idegenszavak ismerete sem kivétel. A kommunikációs készségükből és barátkozó természetükből következik, bárkivel, bárhol, bármiről képesek eltársalogni. Nem jönnek zavarba semmilyen új szituációban, jól tudnak alkalmazkodni. A tinédzserek és huszonévesek általában kedvelik a jó beszélőkével megáldott korukhoz képest érett gondolatokat előadó gyereket. Beszélgetni bárhol lehet utazás közben másokkal, a játszótéren a többiekkel, akik szeretik a "nagy dumás pajtásokat". Vigyázat: Meg kell tanítani arra is, hogy nem állhat szóba minden idegennel, mikor kell befogni a száját, ha valakit ingerel a "szószátyársága" finoman tereljük el a figyelmét. Estére csendesedjen el, hagyjon másokat pihenni.
- "Energia bomba": Jaj, ha nekem ennyi energiám lenne mi mindenre lennék képes! Fáradhatatlan, meg nem áll egy percre sem, mindig történik valami izgalmas amiből ő nem maradhat ki, ez az amiért folyton mozgásban van és ezért nehéz leültetni, pl. enni. Kapjon mindig valami feladatot, segítsen teríteni, süteményt sütni, (Ezekért dicsérjük szóval és öleléssel egyszerre). Jöjjön el velünk a boltba, nézzük meg milyen új Legokat árulnak, amíg mi bevásárolunk hagyjuk őt a játékoknál nézelődni, ha már megbízható, de onnan nem mozdulhat el máshová, mi megyünk visszaérte, addig ott kell maradnia. (Persze ez nagyban függ a helytől ahol élünk). Kiválaszthatja a jutalomjátékát míg pár utcával arrébb vásárolunk. Nyáron a kertben, ha biztonságos, ne korlátozzuk, barkácsoljon, szedjen gyümölcsöt, kertészkedjen, a biztonsági szabályok betartása mellett süssünk szalonnát, kolbászt a közreműködésével. Olyan feladatot kapjon, amit önként és szívesen végez és amivel a mozgás és tudásvágyát egyszerre kielégíthetjük. Vigyázat: Mivel képes éjfélkor is "pörögni", a pontos és következetes napirend betartása fontos. A napirend ugyanolyan módon kell, hogy következzék egymás után. Legkésőbb este nyolckor ágyban a helye, hogy kipihenje magát. Ágyba fekvés előtt nyugtassuk le a vacsoránál, utána pedig a meseolvasással. Soha ne hagyjuk túlpörögni, ha sokat szaladgált, rövid időre ültessük le, ehhez jó a Lego.
- Vezető típus: Jó kommunikációs készsége, közvetlen stílusa, barátságos viselkedése és jó humora és tudása révén könnyen a társaság középpontjába kerül. A nála fiatalabbakat, szeretettel és jó érzékkel óvja és irányítja. A kisebb gyerekek nagyon szívesen játszanak velük. Az akaratukat tűzön-vízen át megpróbálják érvényesíteni, éppen ezért képesek vezetővé válni. Okos érvelésükkel bárkit képesek meggyőzni az igazukról. Mivel intelligens észérvekkel kell hatni rá a nevelésben, az erőszakoskodás és rámenősség nem célra vezető viselkedés nála.
- "Kedves Bohóc": Ők az ovis csoport vagy osztály kedves bohócai, akiknek valamiről mindig eszébe jut valami és megnevettetik a többieket. Különös gondolkodásmódjuk előbukkan a poénjaikban is. Az örökmozgó gyereket követik a többiek a folyosón vagy az udvaron együtt szaladgálnak és fedezik fel a világot. Testbeszéddel szintén humorizálnak. Vigyázat: A társasági rossz légkör vagy viselkedés is könnyen rájuk ragad, tanítsuk meg rá, ha más a kútba ugrik ő ne tegye.
- Ragaszkodó: Ragaszkodása egyaránt vonatkozik tárgyakra és emberekre, érzékenyen érinti ha a számára kedves dolgokat vagy embereket elveszíti. Nagyon kimutatja a szeretetét és nagyon vágyik is a szeretetre, elismerésre, a társasági középpontba kerülés fő oka az elismerés és a szeretet éhsége.

- Empatikus: Érzékenysége révén könnyen a másik helyébe tudja képzelni magát, így segítőkész és megértő, ha helytelen viselkedést tapasztal azonnal kinyilvánítja nem tetszését. Ha olyan feladatot kap amiben ügyes és érdekli felelősségteljes, számíthatunk rá és rendkívül gyorsan elvégzi a feladatát.
- Impulzivitás: Az őt ért hatásokat erősebben reagálja le, érvényes ez a boldogságra és szomorúságra. Sajnos a mérgelődést is az átlagosnál erősebb reakcióval mutatja ki. Előnye nem fojtja magába az érzelmeit, így tisztábban látható mi a probléma. Az impulzivitása révén nagyobb elánnal veti magát a neki tetsző dolgok megvalósításába. A háláját és köszönetét nagy odaadással és érzékenységgel közli., ilyenkor elolvadunk. Vigyázat: Az önfegyelemre tanítás nagyon fontos, hogy kicsit fogja vissza magát., főleg a neki nem tetsző dolgok kinyilvánításában.Amennyire rajong dolgokért utána olyan könnyen félbe is hagyhatja.
- Udvarias, tisztelettudó és segítőkész: Míg az ADHD elválaszthatja a kortársaitól, a felnőttekkel összehozza ez az ellentét. A felnőttek értekelik udvarias viselkedését, a tudását és választékos beszédmódját. Ha a pedagógusnak bármiben segítségre van szüksége ő az első aki odaszalad hozzá és ég a vágytól, hogy segíthessen. A gyerekekkel összeveszhet a felnőttekkel udvariasan beszél. De: Teljesítménye társas helyzetekben jobb.
- Átlagon felüli intelligenciával rendelkezik: A legtöbb ADHD-s gyermek IQ-ja a fennálló probléma miatt nem mérhető, de tudásban 2-3 évvel megelőzik a korukat, valamint 120 feletti az intelligencia hányadosa. Ha megfigyeljük őket a normál gyermekek társaságában látható, hogy a normál vele egy korú gyermek sokszor nem érti az elvont gondolkodásmódot vagy a magyar nyelvhasználatba beépült idegen szavakat, amellyel az ADHD-s gyermek rendelkezik, különösen igaz ez kisiskoláskorban vagy az óvodáskorúak között. Ez a gyerekek közötti konfliktusok forrása lehet, hiszen ha az egyik nem érti miről beszél a másik azt mondhatja nem is igaz, mire az SNI-s gyerek túlérzékenyen lereagálja, hogy ő nem hazudik, ez állandó ellentétekhez vezet. Csak egy konkrét példa az SNI-s gyermek azt mondja az óvodás társának szeretem a licsit, mire a másik nincs is ilyen gyümölcs. A kérdés eldöntésére megkérdeznek egy felnőttet, aki szintén nem ismer ilyen gyümölcsöt, a végkifejletet gondolom mindenki sejti.
- Szeretik az ízeket: A kalandvágyuk megmutatkozik az étkezésben is, ha következetesek vagyunk és ragaszkodunk bizonyos mennyiségű táplálék elfogyasztásához, a növekedéssel nő az étvágyuk is. Kialakulnak a kedvenc ételeik és csodálkozni fogunk milyen jóízűen esznek az asztalnál. Vigyázat: Erősen minimalizáljuk a cukor bevitelét az élelmiszerekben, kerüljük a tartósítószeres és félkész ételeket, csökkentsük a vörös húsok fogyasztását, helyette részesítsük előnyben a szárnyasokat és a halat. Cukros, szénsavas üdítőket egyáltalán ne adjunk, legfeljebb nagy ritkán családi összejöveteleken, egy kis pohárral megkóstolhatják, de ne a Pepsi vagy Coca-Colát. A cukros gyümölcsléhez a pohár másik felében víz legyen. Ha mégis adunk édességet csak bizonyos étkezés után kaphat, pl. ebéd vagy uzsonna elfogyasztása után. Reggeli és ebéd között ne adjunk semmilyen édességet.
Az édesség utáni vágy kielégítésére kiválóan alkalmasak a gyümölcsök friss vagy szárított formában. Erről korábban már írtam, de leírom ismét: mazsola, szárított vörös áfonya, alma, datolya, füge, sárgabarack. Rágcsálhatnak sótlan földimogyorót, kesu diót, alkalmanként háztartási kekszet. Adhatunk lekváros kenyeret. A friss gyümölcsök közül a banán, szőlő és sárgabarack nagyon édes. A pékáruk nagyon jól laktatnak és táplálnak, változatosak a sajtostól az édesig nagy a választék.
Biztassuk őket az ízek felfedezésére ezáltal a legrosszabban evő gyermek is jó étkűvé válhat.

A lista hosszabbítására a legfőbb recept: a pozitív megerősítés és a dicséret az önbecsülés erősítésére.
- A dicséret lehet megelőző: ha pár perce "jól viselkedik" vagy valamit alkot, dicsérjük meg milyen ügyes, vagy mert csendben játszik azért ügyes stb. ne várjuk meg míg ismét rá kell szólni. Rászólás helyett csóváljhatjuk a fejünket vagy tegyük a kezünket a lábára, ha topog ülés közben.
Vigyázat: Valós alapokon nyugvó dolgokért dicsérjük, illetve jutalmazzuk.
Vigyázat: Valós alapokon nyugvó dolgokért dicsérjük, illetve jutalmazzuk.
A szülőknek mégis miért áldás, hogy ADHD-s gyerekük van?
- Mert a nevelése tőlünk is kreativitást igényel, ami kétszer bevált harmadszorra már nem fog, kreatív szülőnek kell lenni mikor, milyen érvekre lépésekre van szükség.
- Nevelése során olyan türelmet tanulunk a gyerektől, amelyre kevés ember képes (évekről van szó).
- A következetességet tőlünk tanulják a gyerekek, ehhez önnevelésre van szükségünk.
- Folyamatosan képezni kell magunkat (gyereknevelési műsorok, kiadványok, internet, szakemberek) a megszerzett tudásról el kell dönteni, vajon melyik visz tovább a megkezdett helyes úton, és melyik megfelelő a gyerekünk számára.
- Nekünk szülőknek igen fontos szerep jutott ennek az állapotnak a kezelésében. A szakemberek főleg a mi észrevételeinkre és tapasztalatainkra tudnak támaszkodni, nélkülünk szülők nélkül Magyarországon még kevésbé tartanánk ott ahová eddig eljutottunk. Készítettem egy összehasonlítást 2006-ban hány cikk szólt az ADHD-ról és most mennyi van és mi a gyakorlati haszna. Jelenleg rengeteg cikk szól erről a témáról a neten, de sajnálatos tény, az egyik másolja a másikat, éppen ezért újat és használhatót nem mondanak. Még mindig túl nagy az általánosítás több konkrétumra lenne szükség, főleg az ADHD fokozatainak megismerése szempontjából.

- A szülőknek folyamatosan számot kell vetni azzal ahonnan indultunk, mit sikerült elérni, a kitűzött célok megvalósultak-e, mit szeretnénk még elérni és hogyan tovább.
- Időnként megáll a szekér hiába húzzuk vonjuk, olyan nehéz meg sem mozdul, izzadunk, elkeseredünk és kétségbeesünk, de nem adjuk fel. Végül újból megindul a szekér, haladunk tovább és előre aggódunk vajon meddig bírjuk, mikor állunk meg megint, reménykedünk, hogy közel a cél és a munkánk gyümölcseként jön a jól megérdemelt pihenés. Talpon maradásra tanítanak a gyerekek. Miközben haladunk előre érezzük, hogy egyre erősebbek leszünk.
- A családi összetartozás megerősödik, rádöbbenünk bármennyire akarjuk egyedül nem megy, komoly munkamegosztásra van szükség és egymás támogatására. Az összhang a két szülő között nagyon fontos, ezért folyamatosan kommunikálni kell a szülőknek, a nevelésben. A nevelésből adódó nézeteltéréseket soha nem szabad a gyerekek füle hallatára megvitatni, ebből következik, hogy ne szóljunk rá a párunkra ha olyan nevelést alkalmaz amit helytelenítünk, ezt később négyszemközt vitassuk meg. Miért: mert a gyereket a rossz viselkedésben fogja megerősíteni. A gyerek és a párunk ketten lépnek fel ellenünk, ami tovább rontja a rossz beidegződést. A gyermek nem folyhat ily módon bele a saját nevelésébe, és itt megint sok érvet sorakoztathatnék fel, de ez egy másik témakör. Tapasztalatom szerint a rokonság nagyon sok rosszat tehet segítő szándéka ellenére az ilyen típusú gyerekek nevelésében és így ezzel nem nekünk ártanak, hanem a gyereknek.
- A "csonka család" soha nem lehet alternatíva az ilyen típusú gyerekek nevelésére, mindkét szülőre 100 %-ban szükségük van.
- Tudjuk már, hogy milyen munkakörbe ne adjuk a gyerekeinket, pl. ülő és monoton munka már eleve kizárt, viszont erős szabályok között működő munkákat is elvállalhatnak, pl. katona, rendőr.
- Olyan dolgok kaphatnak prioritást, amelyek másoknál természetesek és maguktól jönnek, éppen ezért észre sem veszik, meg sem becsülik, viszont nekünk lehet, hogy pont ez használ.
- Nem élünk ingerszegény környezetben, állandó és folyamatos változásban élünk, mindig az új helyzethez kell alkalmazkodni, rövid távú célokban gondolkodni. Két lábbal kell a földön állni, az elfogultsággal többet ártunk, mint segítünk.

- Már nem számít mit gondolnak rólunk a nevelési módszereinkről, mert tudjuk nem vagyunk hibásak, hogy ADHD-s gyerekünk van.
- Legfőbb hajtóerőnk a jövőbe vetett remény, ha megtesszük a tőlünk telhetőt a gyermekünk kinőheti, hiszen erre is van példa a gyakorlatban a gyermekek egyharmada kinövi 10 éves kora körül, a másik egyharmada tinédzser korára növi ki, míg a maradék egyharmad soha nem növi ki és felnőtt korában is gyógyszert szed. Hogy kinövi ki és ki nem, az nagy mértékben függ a kezeléstől és az ADHD súlyossági fokától.
A témához kapcsolódó másik cikk: ADHD (SNI) és a kezelése, Ritalin használata, mik állnak az elutasítás és előítéletek hátterében

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése