2009. november 16., hétfő

H1N1 mizéria


Engem még nem ért utol a karácsonyi készülődés és az ezzel járó ünnepi hangulat, ami sok mindennek köszönhető. Közülük az egyik ok az új influenza elleni védőoltás körüli fejetlenség. Október eleje óta szerettem volna beadatni az oltást magamnak és családtagjaimnak egyaránt. Ekkor még nem lehetett kapni sehol a vakcinát. Aztán jött a következő hír már kapható, de korlátozott számban, így pillanatok alatt elfogyott. Az óvodában kampányoltást szerveztek, erre gyorsan feliratkoztunk, mondván egy gonddal kevesebb, és a háziorvosnak is kevesebb lesz a dolga. Ma kaptuk a hírt az óvodai oltás lefújva, menjünk a háziorvoshoz. Szerencsére szerdán visszük a 16 hónapost oltásra, így a 6 évest is gyorsan visszük vele együtt.
Ma a felnőtt háziorvosi rendelőben 10.40-es időpontomra 12.10-or jutottam be, az orvosom nyugodt, türelmes és mosolygós volt, igaz szegény már nem tudott egyszerre gépelni és rám is figyelni. Az orvosi rendelőben lévő tájékoztató szerint jogosult vagyok az ingyenes védőoltásra. Amikor az asszisztenstől érdeklődtem kiderült, hogy nem, mert attól függ hogyan olvassuk a kiírást, és ők milyen rendelkezést kaptak kézhez. Az ő rendelkezési utasításaikat, pedig a háziorvos ismeri. Az asszisztens a lelkemre kötötte továbbá 1 héten egyszer szerdán 7-7.45-ig kaphatom meg az oltást, mert nekik más időpontban erre nincs kapacitásuk.
Bejutottam az orvoshoz, aki megállapította ingyen megkaphatom az oltást több okból is. Felírattam a férjemnek is a vakcinát (szintén azért, hogy ne kelljen senkinek 2-szer dolgoznia, minek battyogjon le a receptért másnap a férjem is).
Az orvostól kijövet gyorsan bementem a gyógyszertárba kiváltani a receptet. A gyógyszerészek futottak 2 kört mire megkaptam a legutolsó darabot, potom 1930 Ft-ért. A beadás ára + 1000 Ft, ami olcsó hiszen a doktorom elkérhetne 1930 Ft-ot is. Szerencsére egészségügyis ismerős lévén nem kell plusz pénzért beadatni az injekciót.
A mi családunkban a 2 felnőtt felelős hozzáállása a járvány elhárítására 6000 Ft-ba kerülne rendes áron. Jelenleg ez a kis business 2000 Ft-ba került. Bele sem merek gondolni, mi a helyzet azokkal, akiknek ki kell fizetni a teljes árat, de a jövedelmükből nem telik rá.
Személy szerint felháborít az egész kampányoltás megszervezése és lebonyolítása. Újabb bizonyíták arra, hogy nem jól működik  rendszer. Közben a médiában halljuk naponta egészen pontosan április óta a hülyeségeket.
Ha valaki emlékszik még rá, áprilisban megnyugtattak minket, hogy Magyarországon rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű vakcina, ha be kell oltani a lakosságot, ennek 7 hónapja, én csak 1,5 hónapja szeretnék oltást kapni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése