2011. február 28., hétfő

Ákos névnap-Ákos' first name day

 

Íme egy újabb ünnep, amelyet a svédek biztosan megtartanak, az angolok és amerikaiak nem, pedig névnapozni jó. Eddig egyszer sütöttem tortához piskótát, Ákos 10 hónapos volt. Mindig hagytam, hogy a férjem lebeszéljen róla, inkább elment venni, a boltit sosem szerettem. A mostani az alapanyagok mennyisége miatt földszintesre sikeredett, de a végén kellemes ízű lett.  Ákos a névnapjára linzert kért és tortát. A piskótát félbevágtam és baracklekvárral megkentem. A gesztenyemasszát 3,5 %-os tejjel kevertem el, amit a lekvárra kentem. Az egészet Aranka mogyoró ízű krémporral fedtem be és meggyszemekkel díszítettem. Nem lett szép csak finom, a manóknak nagyon ízlett és ez a lényeg. Most már csak azt kell gyakorolni, hogy esztétikus legyen a torta.
Ezentúl nem veszünk bolti piskótát, hiszen olyan egyszerű elkészíteni:
6 db tojás
12 evőkanál kristálycukor
12 evőkanál sima vagy rétesliszt
2 mokkáskanál sütőpor
A tojásfehérjét és a sárgáját külön választjuk. A tiszta (nincs benne sárgája) tojásfehérjéhez miközben keményhabbá verjük kanalanként hozzáadjuk a kristálycukrot. Amikor nem serceg a cukor utána kanalazzuk hozzá a következő adag cukrot. Ha a hab nem lenne jó kemény segíthetünk egy csepp ecet (ettől szép fényes lesz) hozzáadásával vagy egy csipet sóval. Én sót adtam hozzá.
Ezután belekeverjük a tojássárgát, óvatosan fentről lefelé nagy mozdulatokkal. A végén a leszitált lisztet adjuk kanalanként a masszához. Minden kanál liszt után jól elkeverjük, hogy ne legyen csomós. Ha ezzel is készen vagyunk a kapcsos tortaformát kibéleljük sütőpapírral, alulra kört vágunk az oldalára pedig hosszú csíkot, hogy fedjék is egymást a találkozásnál. A sütőt előmelgítjük 200 C fokosra. A masszát szépen belesimítjuk a tortaformába. A sütőt nem szabad kinyitni, amíg sül a piskóta, 20-24 percig sütjük. Ha kellően odafigyelünk a részletekre igazán egyszerű elkészíteni.

2011. február 26., szombat

Madártej-Icing float

Linzer készítés után mindig sok tojásfehérje marad. Mire használjuk? Gyermekkorom kedvenc édessége volt a madártej, soha senki nem tudott olyan finomat készíteni, mint a nagyanyám, a jó minőségű tojástól szép sárga volt, ami még jobban kiemelte a tojáshabokat. Nem tudom külföldön esznek-e hasonlót, személy szerint még nem találkoztam vele.  A madártejhez sosem lehet elegendő fehérjét főzni, kivéve most.
Az elkészítési módom a következő:
8 db tojásfehérje
3 db tojássárga
2 dkg liszt
1,5-1,7 liter tej
2 zacskó vaníliáscukor
5-7 dkg kristálycukor
A tojások fehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. Közben felteszünk forrni 0,5 liter tejet, forrás után kisebbre vesszük a lángot, és beleszaggatjuk kanállal főni a tojásfehérjéket. Ha kész az egyik fele óvatosan megfordítjuk és megfőzzük a másik felét is. Ezután félretesszük a kész fehérjéket. Közben a tojássárgákat elkeverjük a maradék cukorral, vaníliáscukorral, liszttel és egy kis tejjel.
Ha elkészült a tojásfehérje feltesszük a többi tejet is melegíteni, majd belekeverjük az összekevert masszát és a főtt fehérjék alól is ráöntjük a tejet, csendesen főzzük, nem szabad felforralni, mert kicsapódik a tojássárga.
Making linzer shortcake we can get a lot of egg white. What shall we use for? Icing float was my favourite dessert in my childhood, nobody can make so delicious icing float like my grandma, from the good quality eggs it was yellow so the egg bubbles were very nice white on the top. I don't know abroad people eatind this kind of dessert but I have never met with it. Making icing float we never have enough egg white except for now.
I prepared in this way:
8 pcs white of eggs
3 pcs yalk of eggs
2 dkg flour (a spoonful)
1,5-1,7 litre
2 package of vanilla sugar
5-7 dkg granulated sugar (3 spoonful)
Put 1 tablespoonsful of sugar into the white of the eggs and beat it hard foam. We put 0,5 litres of milk, to boil after the boiling up we take the flame smaller, rip to cook with a spoon the albumens. When it is ready we turn it upside down. We put the ready bubbles in a big bowl. We stirr the yalk of the eggs with the rest of the sugar very well. We put the rest of the milk into pot and warm it up, mix it with the yalks we are warming it up very slowly. We can't boil it otherwise the yolk is precipitated. To serve put some bubbles and sultana on the top.  

2011. február 19., szombat

Csigaék-The Snails


















Fiús anyuka révén mindig nagy fejtörést okoz miket készítsek a fiaimnak. Rengeteg autójuk van. A Tilda csiga szabásmintájából és az újabb újrahasznosításból született a meztelen csigák ötlete. A fiúkkal nevesítettük is a családtagokat. A család név szerint:  anya és lánya Csiga Csilla és Csenge, az apa Csombor.

2011. február 16., szerda

Csere-Exchange

 

Ezeket a dínókat Edinának készítettem az Oriflame krémért cserébe. Remélem tetszenek majd neki és ő is úgy gondolja mint én, hogy jó üzletet kötöttünk. A dinók szemét a fiaim választották.

I made this dinos to Edina for Oriflame cream. I hope she will like them and thinking that was a good business. The colour of the eye of the dinos were my sons' choice.

2011. február 10., csütörtök

Kilincs cicák-Doorhandle kittens


Maradék anyagok kerültek felhasználásra a cicákhoz, jobbos és balos kivitelezésben. A szemüket csak félig hímeztem ki, és utána kontúrral kaptak formát.

I used up residual materials to these cats, in a right and leftish implementation. I only embroidered their half eye and then I formed with outline.

2011. február 9., szerda

Karácsonyi fülbevalók-Christmas earrings

A karácsonyi gyurma fülbevalókat tavaly ígértem az egyik kolléganőmnek, de a szállásunkon eszközök hiányában nem tudtam megvalósítani. A lyukakat hústűvel készítettem, a karikákat úgy hajlítottam a fülbevalókhoz. Olyanok lettek amilyennek elképzeltem, ezért elégedett vagyok az eredménnyel.
I promised these clay earrings to my colleague last Christmas but on our accomodation lack of  tools I couldn't make them to her. I put the wholes with roulade pins and I also bent the circles to the earrings. These looks like what I imagined so I'm satisfied with the results.

2011. február 8., kedd

Póksüti és zöldséges csirkecomb-Spider cookies and vegetable chicken thigh

A póksütik nagy kedvenceink, elfért melléjük 3 csiga is. A szemeket franciadrazséval készítette Ákosom.
A zöldséges csirkecomb ötletét a szomszédből kapott és lefagyasztásra is jutott zöldpaprika adta. A csirkecomb fűszerezése után a paprikát és a paradicsomot nagyobb darabokra vágva ráfektettem. A sütőben 150 C fokon, majd 200 fokon megsütöttem. Színes és ízletes étel lett belőle.

The spider cookies our favourite ones there was enough space to 3 snails too. My Ákos made the eyes of the spiders.
The idea of the vegetable chicken thigh comes from the green pepper I also could frozen some of it. I seasoned  the top of the thighs and after I cut the pepper into bigger pieces and lie on it with the tomato. At the first time I roasted 150 later 200 degree in the oven. I got a coloured and tasty food.

2011. február 6., vasárnap

Tarajos dínók- Crested dinosaurs


 
                                                                            
  
Az előző vékony kis farmernadrágból készített dínókkal együtt szerettem volna a mostani dincsiket is megvarrni. Ennek az újrahasznosított kisnadrágnak az anyaga bébiplüss, így tökéletesen megfelelt gyerekjáték készítésére. 

With other thin jeans material dinosaur I wanted to sew these present ones. The material of the recycled  little trousers is baby plush, so this is perfect to create children's toy.

2011. február 1., kedd

Karkötő-Bracelet

    

Készült 1-1 karkötő a munkatársaimnak, amiket eddig nem tudtam megmutatni.
I made 1-1 bracelet to my workmates but I couldn't show them before.

2011. január 26., szerda

Eta díja



Díjat kaptam Etától, amit ezúton még egyszer megköszönök neki.
Nemrégiben elgondolkodtam azon: Vajon miért is blogolok? A válasz: egy csapatba való tartozás miatt, azaz nem vagyok egyedül a kreálmányaimmal ezen a világon.
Amíg nem blogoltam sokkal több alkotás került ki a kezeim alól. A minap kezembe akadt az a listám, amelyben leírtam mi mindent szeretnék még elkészíteni, szerencsére az 1/3-a megvalósult, de valahogy nem vagyok elégedett a teljesítményemmel.
Mostanában többet ülök a számítógép előtt (mivel hetekig nélkülöznöm kellett) szeretem nézegetni mások alkotásait, viszont ez alatt az idő alatt befejezhetném a félkész dolgokat.
Akkor a díjról, szívesen tovább adom más általam kedvelt blogtársaknak.

 Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Keresek az általam követettek és kedveltek  közt olyat, akinek tényleg nincs több száz  állandó olvasója: