2012. március 18., vasárnap

Március végén jelentkezem

Dolgozom a különféle ötleteken. Nem könnyű, a gyerekeket terelgetni, plusz a házat rendben tartani és a különböző technikával megvalósítható ötleteimmel haladni. Még sok dolog nem fér mostanában az időmbe például, hogy a számítógép előtt üljek, gyorsan átolvasom a mailokat, bekukkantok a blogtársakhoz és rohanok tovább dolgozni. Március végére be kell fejeznem a varrományaimat, és akkor biztosan jelentkezem, egy kis beszámolót is mellékelek a csoportunk tavaszi fesztiváljáról. Addig is élvezzük a tavaszi napsütést és kiránduljunk egyet családunkkal kis hazánkban, ahol annyi szépség van. 


2012. március 3., szombat

Káposztafasírt

Folytatom a zöldséges fasírt kísérletezés sorozatom. Tegnap káposztafasírt készült hasonló módon a tökfasírthoz, a különbség mindössze annyi, hogy 25 dkg reszelt krumpli bőven elég bele.1 kg fejes káposztát a reszelő legnagyobb lyukán lereszelünk, sózzuk és félretesszük (hogy a káposzta kiengedje a levét, majd kinyomkodjuk). 
Ha nem sózzuk be sütés előtt, akkor több zsemlemorzsát tegyünk bele. A végén 2 db tojással és fehérborssal összekeverjük. Utólag tudom 1-2 evőkanál 20 %-os tejföl finomabbá tette volna. Vékony fasírtokat formázzunk bele, így jól megpuhul a káposzta a fasírt belsejében is. Ákosnak ez a kísérletezem kevésbé ízlett, viszont Roncsi élvezettel falta. 
Jön a kép is hozzá hamarosan.