Ma reggel megnéztem az e-mailjeimet és megrendülve olvastam, hogy egy kedves ismerősöm, akivel a neten ismerkedtem meg elhunyt. Először Budapesten az Operaháznál találkoztunk, Áronkám épp 1 éves volt. Jólesett, hogy nemcsak irányomban volt kedves, hanem a pici fiammal szemben is. Továbbra is tartottuk a kapcsolatot és barátok lettünk. Összekötött minket a sokféle hobbink, az újrahasznosítás, a környezetvédelem és a házi praktikák megosztása. Értékes embert veszített el a családja és a mi kis világunk. Az ő elmúlása rádöbbentett mennyire öregszem, a halál létünk természetes és elkerülhetetlen velejárója, amiről igyekszünk megfeledkezni. Viszont az éveim múlásával egyre nehezebben dolgozom fel a korai és értelmetlen halált, mindazok ellenére, hogy engem soha nem védtek meg a temetés fájdalmától, mint a mai gyerekeket.
Elizabeth Kübler Ross örök érvényű könyve: "A halál és a hozzávezető út" bemutatja a mai kor emberének viszonyát az elmúláshoz és megtanuljuk értékelni a meg együtt tölthető időt az agonizáló szerettünkkel, hogy felkészüljünk az elkerülhetetlen búcsúzásra.
A földre szállt angyaloknak korán el kell menniük, hogy a mennybéli angyalokkal együtt tovább vigyázzanak a jó emberekre és a gyerekeinkre.
