2011. július 30., szombat

Íme a megfejtés




















Ismét újrahasznosítottam. A férjem két megunt ingjéből készült ez a táska. Kíváncsi voltam Ti mit láttok a félkész formából. Nekem is tányér alátét, sőt lábtörlő ötlött be. A táska fogantyúját a koszorúnál használatos tömési módszerrel készítettem el és olyan jó megfogni. Mindkét oldalán és a belséjeben 1-1 zseb van. Belül teljesen kockás. A legfontosabb infó a táskáról, hogy a varrótáborban kezdtem el.

2011. július 28., csütörtök

Próbálom befejezni


Kérdezhetek tőletek megint?! Szerintetek mit próbálok éppen befejezni?

2011. július 23., szombat

Átalakítások

Eddig tartott Ákos dinoszaurusz foltos nadrágja, amely rövidnadrágként harmadik életét éli. A szárának a hátoldalából tudtam felhajtást varrni rá.
Sok ruhámon szeretnék az ízlésemnek megfelelő apró átalakításokat végrehajtani, amióta gyerekeim vannak valahogy mindig elfelejtődnek, kivéve most. Ez a sötétkék lenvászon nyári blúz nemcsak anyaga, de bősége  miatt is kényelmes viselet. Viszont a régi díszítése rojtos lett. Akárhogy variáltam csak ezzel a kék virágos ferdepánttal tudtam elképzelni magamon. A vasalás hiányzik még. Szerintetek is jó lett apró virágokkal?







2011. július 22., péntek

Nagyi négyzet-Granny square

A horgolási ismereteim megkoptak az évek során. Ezt a videót olyan jó nézni, szépen lassan és érthetően tálalja az előadója, még nyelvtudás sem kell hozzá. Felteszem ide, magamnak is. Érdemes megnézni a többi videóját is.

2011. július 10., vasárnap

Mindenféle

Mostanában tartalmas hétvégi programokat töltöttünk el a gyerekekkel, jártunk a Hungaroringen Opel találkozón, ahol a játszóházban a Hotwheels autókkal órákig eljátszottak a fiúk. Nálunk a Legók, a Transformers, a Wiking toys, a Hotwheels játékok és az ezekkel kapcsolatos mesék állnak az első helyen. Létezik ugyanis Lego figurákkal teli mesefilm is. Szerencsére a modern mániák mellett értekelik és szívesen veszik a saját készítésű játékokat is.




























 
















Az IKEA-nál Volvo találkozón jártunk, sajnos szörnyen meleg volt, így Áron elég nyűgös volt. Itt rajzolhattak és sóliszt gyurmázhattak a gyerekek. Nincs is jobb dolog, mint a szekrényben bújócskázni egy olyan boltban, ahol ezt hagyják.  


































Pünkösdi vásáron és kézműves foglalkozókon is jártunk, ahol Ákos kedvet kapott a rongyszőnyeg szövéséhez, majd ősszel elmegyünk a szakkörbe. Csodaszép fajátékokat lehetett, kapni így választhattak a fiúk egyet-egyet. Apával parázson sütöttek kürtöskalácsot. Kürtöskalács evés közben Áron dudaszóra táncolt.
Megnéztünk egy kőszobor kiállítást, (legközelebb teszek fel képeket róla, mert nem fértek ide) nagyon tetszettek a kőfaragások fával kombinálva. Csipkeverő asszonyokkal és egy fafaragóval beszélgettem az alkotásról és annak örömeiről. Végül készítettem egy marhabőr pénztárcát magamnak. Amire még nem került fel a végső díszítés. Ákos is készített magának piros színben és boldogan jár vásárolni vele. 


Íme egy apró patchwork virág, amit a varrócsoportba varrtam, kivéve a közepét, azt a csoporttársak varrták
rá. Mellékelek egy képet a közös varrás "feeling-jéről".
 

A szabadidőm egyik részében próbálom befejezni a beígért dolgokat, még egy bloggerinának tartozom, és egy csere üzletem lóg a fejem felett. A másik részében sportolok, futok és tornázom. Erőt ad a küzdelemben hogy látszik már némi változás, és fogytam 4 kg-ot.
... és ismét festek a kánikula beköszöntével, mert hamar szárad a festék. Ákos íróasztalát újítom fel, a sok-sok csiszolás után, fenyő színű lazúrral kentem le, aminek a tetejére színtelen lakk kerül. Alsó tagozatban jó lesz ez az íróasztal, később kicseréljük az ő ízlése szerintire. Remélem hamarosan befejezem. Még szerencse, hogy a kertben festhetek, mert addig is a szabadban lehetek.



















A gyerekszoba ajtójával is jó ideje bírkózom már. Borovi fenyőből készült ajtó és ajtófélfa nem mindennapi méretekkel és díszítéssel. A kazettás ajtóról leszedni a festéket és megcsiszolni utálatos dolog. Ilyen munkák után  kellemes festeni.
Szintén befejezésre vár ez a kis pulcsi Áron számára, a 2 ujja hiányzik. Visszabontottam, mert túl széles lett. Nagyon tetszenek a színei.
Ha végeztem a festési munkálatokkal újból visszatérek a varráshoz.
Végre használatba vehettük a Fogtündér kistasakot kiesett Ákos első tejfoga július 07-én, (ebben is a tesó feje segített), ha ídeírom legalább nem felejtjük el ezt a jeles napot.

2011. július 2., szombat

Gyermekkorom kedvenc ételei

Szilabi meghívott erre az aranyos játékra. Rögtön feltolultak az emlékek. Olyan aranyos ez a kép is igaz?! Gyermekkoromban imádtam enni, és amíg nem kezdtem el nyúlni ennek ellenére nem voltam se kövér, se sovány. Ha a kedvenc ételemet főzte a nagyanyám, vagy az anyám még éjfélkor is felkeltem enni egy jó tányér tarkababfőzeléket. A paradicsomot és almát nem ettem meg, mert a Hófehérke meséből azt kiabáltam 2 évesen, hogy megakarnak mérgezni. A másik érdekes dolog, hogy a főzelékekhez csak akkor ettem pörköltet, ha a zsíros szaftot leszűrték a húsról, minden zsíros hústól undorodtam és ennek hangot is adtam. Könyörögtem a szüleimnek, hogy ne kelljen az iskola menzájára járnom. A kiflibe beletettük a sportszeletet és azt ettük uzsonnára : )
A világ legfinomabb ételeit és süteményeit a nagymamám főzte. Amikor ő főzte a spenótot, sóskát és a kelkáposzta főzeléket eszembe se jutott, hogy ezeket nem szerettem. Ünnepek alkalmával a nagyanyám felvette a rokonok, és a szomszédok rendelését az utcából, majd megsütötte a híresen finom sütijeit. Ma is hallom, amint elmagyarázza milyen higiénés szabályokra ügyeljünk a főzés alkalmával. Olyan rutinnal és gyorsasággal gyúrta és vágta össze a tésztát pl. a krumplistésztához, amit soha senki mástól nem láttam és közben rám nézett és azt mondta: Látod kisunokám rád nézek, nem vágom el a kezem és mégis egyformára vágom. Ámulattal néztem és olyan büszke voltam rá milyen ügyes az én nagyim. Nézzétek el nekem amilyen szentimentális vagyok. Most is könny szökik a szemembe, jaj, de nagyon tud hiányozni. Vannak emberek akiknek nem szabadna meghalni, hogy minél több embernek átadhassák azt a rengeteg tudást, szépet és jót, ami bennük rejlik.
Lássuk a kedvenc ételek listáját:
- Húsleves házi gyúrású cérnametélttel, utána rántott hús petrezselymes krumplival, nagyanyám káposztasalátájával.
- Pörkölt galuskával és nagyanyám zöldparadicsom savanyújával
- Fasírt tört krumplival vagy krumplifőzelékkel.
- Krumplis tészta nagyanyám nyári uborkasalátájával.
- Mindenféle savanyúság és a kovászos uborka ezeket a mai napig szeretem.
- Paradicsomos káposzta oldalassal.
- Káposztás tészta akkoriban cukrosan, ma már kis borssal és sóval szeretem. A gyerekeim nem is ismerik
cukorral.
- Diós és mákos tészta megint csak cukorral. Felnőttként feleslegesnek tartom ezeket az ételeket.
- Halászlé és sült hal krumpli salátával.
- Rakott tészta parízerrel.
Cukros kenyér
Zsírszalonnából kisütött zsíros kenyér uborkával (érdekes ezt a zsírt megettem).
A kertben termett gyümölcsökből készítettünk kompótokat és mindenféle szószókat a főtt húsok mellé egyik kedvencem az egres szósz volt.
A tejbegríz és tejberizs kakaóval gyakran volt reggelire és vacsorára. A fiaim alig eszik meg.
A hétvége mindkét napján ettünk sütit főleg zserbót, linzert, csöröge fánkot, sima fánkot mindenféle gyümölcsös kevert sütiket, krémeseket almás meggyes, káposztás és mákos pite és rétes valamint a darálós. A tócsi és krumplis pogácsa örök sláger volt, egy jó kis bableves vagy gulyásleves után.
A kedvencek közé tartozott és a mai napig szeretem a madártejet és a főtt kukoricát, ezeket gyakran uzsonnára ettük.
A játékszabály értelmében még 5 bloggerinának továbbítom a játékot. Milyen ételeket kedveltetek gyermekkorotokban?
Hencsilli http://hencsilli.blogspot.com/
Szegusz http://szegusz.blogspot.com/2011/06/jatek-andinal.html#comments
Anita http://anita-alkotok.blogspot.com/
Cinella http://cinella-sylvia.blogspot.com/2011/02/ajandeklanc.html

2011. július 1., péntek

Sárgaborsókrém és lencsekrém


Gondolom azon kevesek közé tartozom, akik nem rajonganak a felvágottakért, a tartósítószer mellett sokszor semmilyen ízüek. Dzsemet is ritkán eszem reggelire és vacsorára (megutáltam a németeknél  és a "civilizált" angoloknál). Újabban rászoktam a szendvicskrémekre nagyon finomak zöldpaprikával, paradicsommal vagy lilahagymával. A sárgaborsókrémhez dinszteltem egy nagy fej vöröshagymát és 2 gerezd fokhagymát, majd magyaros fűszerkeverékkel, sóval, őrölt babérlevéllel és fehérborssal megfőztem. A végén turmixoltam bele egy kis csülökbőrt is, és tettem bele 2 dl tejfölt. A gyerekek alig tudták kivárni míg leturmixolom, csak úgy falták.
Ezt megelőzően lencsekrémet készítettem hasonlóan a sárgaborsóhoz, répával főztem meg. A magyaros fűszerkeverék helyett delikátot használtam petrezselyemmel és babérlevéllel. Úgyanúgy tettem bele tejfölt és mustárt.
A változatosság kedvéért ismét előállt a régi probléma, hogy nem tudok a blogjaitokban bejegyzést hagyni nálatok bloggerinák. Nem tudom miért visszatérő ez a dolog?!

2011. június 28., kedd

Fogyókúra, ahogy nekem bevált

Sok ismerősömtől hallottam az évek során amikor nekem még nem is voltak súlyproblémáim, (világéletemben krisztusi idomokkal bírtam, még a gyerekek születése előtt), hogy bármit csinálnak nem mennek le azok a fránya kilók, úszógumik, párnák stb.
Szerintem, mint minden eredményes dologban ebben is hosszútávon kell gondolkodni, ne várjunk azonnali eredményt, a titok a kitartásban  rejlik. A fogyókúra egy kicsit önismereti tréning is, figyeljük magunkat mi az ami nekünk beválik, mit vagyunk képesek véghez vinni és hosszútávon mi hatásos.
A koplalás vagy éhezés több okból sem jó, mert legyengül a szervezet, fáradtak, ingerültek leszünk. A nem megfelelő táplálkozás miatt nagyobb a csontritkulás veszélye, ezért a túrót, sajtot és más tejtermékeket semmiképp ne iktassuk ki az étrendünkből. Koplaláskor először az izmok sorvadnak el, vele együtt a szívizom is, megnő a szívinfarktus veszélye. Persze biztos vannak még egyéb veszélyei a koplalásnak, de ezek talán a legfontosabbak. Nem elhanyagolható esztétikai dolog, a koplalástól lógni fog a bőrünk, ahonnan eltűnt a háj. Ha koplalással sikerül fogynunk utána mindig bekövetkezik a jojó effektus.
A sportolás elengedhetetlen része a fogyókúrának. Természetesen bizonyos élelmiszereket is ki kell iktatni az étrendből, mint pl. a túl fűszeres, sós, zsiradékos, édes és nehéz lisztes sütemények. Viszont szüksége van a szervezetnek a kenyérre. Szerintem nem válik be a müzlit vagy győri jó reggelt eszem reggelire, mert 40 perc múlva éhen akarunk halni.
Ha szép alakot szeretnénk arányosan fogyni mindenhonnan, formás popsit és lapos hasat, válasszunk tornát. A futástól is fogyunk viszont az alakot nem formálja úgy, mint a torna. Otthon betesszük a DVD-t, így senki nem látja mit bénázunk az elején, és a magunk tempójában elkezdhetjük. Nem kell rögtön végigcsinálni az összes gyakorlatot, később egyre könnyebben megy majd ugyanaz a feladat. Erre a célra megfelel Cindy Crawford vagy Rubint Réka alakformáló programja. Én Rubint Réka napi 20 perc tornáira kínlódom kétnaponta 60 percet.
Heti 3-4 tornát iktassunk be az életünkbe és gondolkodjunk 1 éves távlatban. Az elején hiába mérjük magunkat a mérlegen biztos, hogy a súlyunk meg sem moccan, mivel az izom nehezebb a hájnál. A sportolás után maradjon elegendő idő a pihenésre, főleg az éjszakai alvásra, hiszen az első 3-4 hétben biztos nagyon fáradtak leszünk. Sokunknak fejfájása is lehet ahogy adjuk le a kilókat, ez 2 hét után elmúlik. Később érezni fogjuk mennyire felfrissülünk a mozgástól, jó lesz a közérzetünk a tagjaink nem lesznek elmacskásodva.
Az elején még alig látható a változás főleg a hasizomnál, azonban mi már látjuk, hogy beleférünk azokba a blúzokba vagy pólókba amikbe előtte nem. Elsődleges cél: jól nézzünk ki ismét a ruháinkban (blúz, nadrág). A végső cél: ismét jól nézzünk ki rövid nadrágban és fürdőruhában.
Én mindig a szoptatás alatt szedtem a fel a plusz kilókat, 6-8 kg, ami a hasamra és a combomra rakódott. Az első fiam után is így sikerült visszanyernem a majdnem régi alakom 38-asról 40-es méretű lettem, folytatás azért nem volt, mert útban volt a második fiam. A második fiammal már nem voltam ilyen szerencsés. A várandósság utolsó hónapjában 82 kg-t nyomtunk együtt. Jelenleg 67 kg-ot nyomok és 5 kg-ot szeretnék még leadni.
Ma mondta a férjem már látja, hogy kezd lemenni a hasam. Ez olyan volt nekem mint egy  szelet balaton  csoki, mert természtesen néha eszem csokit is. Ha a torna után megfelelően elvégezzük a nyújtást és a kellő mennyiségű  folyadék mellett iszunk napi 1 pezsgőtabletta magnéziumot kevésbé lesz másnap izomlázunk.

2011. június 17., péntek

Huzatfogó macsek



Ezt a macskát a varrótáborba készítettem. A tudatalattimban ott motoszkált, hogy bemutató darab lévén szépre kell varrni, így annyit bénáztam vele, mint kezdőoromban. Kétségeim támadtak vajon tényleg tudok varrni. Az eredeti szabásmintán ismét alakítottam, nekem most arányosabbnak tűnik. Mi változott? Vastagabb lett a lába és nagyobb a feje. A gyerekeim szobaajtaját fogja szellőztetéskor óvni a huzattól. A macsosz kislány lett, mint a ruhája is jelzi és már készülőben van a macspárja. Ha eljöttök a táborba elkészíthetitek ezt a macskát és még nagyon sok szép dolgot, amit a varrós társak és én bemutatunk nektek.
Megkaptam ajándékba Tilda színes nyári ötleteit.
Díjat kaptam a hasonmásomtól (nem külsőleg inkább a személyiség jegyeinkben hasonlítunk) Szilabitól http://andikezimunkai.blogspot.com/, másodszor jutott el hozzám a díj, amelyet ezúton még egyszer megköszönök. Külön öröm számomra, hogy tőled kaphattam Andi, hamarosan küldök mailt.

2011. június 6., hétfő

Paplanhuzatból lepedő-Making from duvetcover to sheet

Újabb újrahasznosításon törtem a fejem. Kaptam 3 különböző garnitúra fehér damaszt ágyneműt, szeretem a fehéret, de ágyneműben olyan  kórházi hangulata van a paplanhuzatnak. A damaszt strapabíró anyag, így a franciaágyra készített tükör paplanhuzatból a kanapéra megfelelő hosszúságú lepedőt tudtam varrni.
A paplanhuzat egyik alja félbe van hajtva, (nincs levarrva)  így az oldalát felbontva innen lehet még a magasságához anyagot nyerni.
A másik szimpla paplanhuzatból a gyerekheverőre készült lepedő ugyanazzal a módszerrel. Ha a paplanhuzat szélein a varrást kibontjuk, vasaljuk le a gépi széleit, ezután csak a tetejét és az alját kell beszegni a lepedőhöz. Vár még 2 ágynemű átalakításra, azokból mást készítek a nyáron.
Most valamiért képet nem tudok feltölteni hiába másolom át nem látszik.