2011. január 19., szerda

Ötlet gyöngyök és gombok tárolására-An idea for store beads and buttons













































































Megnyugtató és kellemes elfoglaltságnak tartom a gyöngyfűzést. A kisebbik fiam kiürült műanyag popókrémes dobozában tárolom az apróbb-nagyobb gyöngyöket. A tetejére írom alkoholos filccel milyen színű van benne. Használhatunk még műanyag arckrémes dobozokat is a kincseink tárolására. A nagyobb dobozokban, pedig tárolhatunk gombokat, így kitehetjük a polcra, mégis rend lesz körülöttünk. Gyöngyfűzéshez  befőttes üveg tetejébe teszem a gyöngyöket, innen könnyen felfűzhetők.

Amikor betévedek egy bizsukat árusító boltba mindig lebeszélem magam a vásárlásról: "Ilyet én is tudok." Aztán eszembe sem olyat jut készíteni, amit láttam. Más az ízlésem, szeretem az egyszerű darabokat és szetteket.
Egyik kedvencem a macskaszem gyöngy ebből készült tiszta fehér és piros, valamint vegyes piros-fehér összeállítás.
A színtelen áttetsző gyöngy nagyon megtetszett a jeges hatása miatt, nagyon jól hordható mindenféle ruhához.
Ezekhez a nagyobb gyöngyökhöz csak egy kis fantázia kell, hamar elkészülnek.

Az óarany színű nyaklánc és karkötő a kedvencem karácsonyra készítettem magamnak. A csavart szalmagyöngy olyan jól passzol az apróbb virágformához.

A fehér gyöngyházfényű nyaklánchoz még nem készült karkötő. A gyöngyfűzés egyetlen hátránya, hogy télen korán sötétedik és este nem jó az apró gyöngyöket fűzögetni. : (

I consider stringing beads is comforting and pleasant occupation.
I used up my smaller son's emptied plastic box of bum cream to store the tiny-bigger pearls. I write the colour with alcoholic felt tip pen. We may use even plastic face cream boxes for the storage of our treasures.
In the bigger boxes we can store buttons, so we can put the boxes in the shelves, there will be tidy up aroud us. To stringing beads I put the pearls into the roof of fruit glass, from here easily can be strung.
When I stray into a shop where selling bijoux I always talk to myself  out of the shopping: I know one like this. After I do not remember to prepare that kind of bijou what I saw. I have got different taste, and I like the simple pieces and sets.  
One of my favourite bead is cat's eyes from this I made white and red and mixed red-white necklace and bracelet.
I really like the transparent bead the colour looks like ice one, that's why this is match to every kind of clothes. To string these big beads you need just some imagination and you can prepare it very quickly.
An old golden colour necklace and bracelet are present to myself for Christmas. The twisted straw pearls are very good to the tiny flower form.
I haven't preapered a pearl light bracelet to the necklace. The disadvantages of the stringing it grows dark very soon at winter time, and in the evening not good to string tiny pearls. : (

2011. január 18., kedd

Falfestés stencillel (sablonnal)

                    
                                              
Ez a cikk a stencilezés (festősablon) alkalmazásának technikája című cikkemhez kapcsolódik, amelyet 2009-ben tettem közzé Mezei Kati honlapján. Örülök neki, hogy azóta sokan alkalmazzák az általam leírt technikát.
A falra festendő minták színezéséhez lennének gyakorlati tanácsaim, ezekkel a technikákkal Én sikeresen dekoráltam falainkat.
Amennyiben többen tudnák milyen könnyen lehet a falat dekorálni, hogy a falfestés lehet örömteli foglalatosság is, akkor többen vállalkoznának otthonukban a falaik dekorálására, nem vásárolnának bordűrt, és egyedibbek lennének a gyerekeink és saját szobáink is.
A következő leírás teljesen saját tapasztalataim és buktatóim alapján született, természetesen nem kis fejtörésembe és utánajárásomba került, mert nem találtam semmilyen leírást arról, milyen eszközökkel lehet könnyen és célszerűen dolgozni.
Jó hír, hogy a technika fejlődésével egyre könnyebben festhetünk, mert jobbnál jobb minőségű festékeket vásárolhatunk. Tartsuk szem előtt:  néha érdemesebb a drágább festékeket, színezőket megvennünk, hiszen fele annyi idő alatt elkészülünk a munkánkkal.

Mire fessünk: Ha bármilyen diszperziós festékkel lefestett falra vagy tapétára (pl. Héra, POLI-FARBE) mintát szeretnénk készíteni, akkor többféle színezők közül választhatunk. Könnyű dolgozni a kisebb tubusban lévő színezőkkel, és már 1 db is rendkívül kiadós.
Anyag választék: A következő színezőket ajánlom, amiket kipróbáltam, és nem okoztak csalódást, valamint gazdag színválasztékban kaphatók, POLI-FARBE (100 g) Neptun-Aqua (100 g) és az AQUACOLOR (500 ml) az utóbbi fajta kicsit drágább, mint az első kettő és a minősége is sokkal jobb. Persze kaphatók más jó minőségű (Supralux stb.) színezők is, de ezek nagyobb kiszerelésűek.
Munka előkészítése: A portalanított, készre festett falra felrajzoljuk a mintát puha (HB-s) fekete ceruzával, ha elrontjuk a mintát nedves puha ronggyal, vagy puha radír segítségével könnyen eltávolíthatjuk. A mintát megrajzolhatjuk szabad kézzel is, ha ügyes rajzolók vagyunk.
Mivel rajzoljunk: Ha nincs tehetségünk a rajzolásban, akkor használjunk különféle stencileket (festősablon). A hobbiboltokban műanyagból  és dekorgumiból készült stencileket vásárolhatunk. Mint már említettem ehhez a festési művelethez én a műanyag stencilt ajánlom, mert könnyebb a mintát a falra felrajzolni, jobb a tartása, merevebb. A színező paszták megfogják a gumit, és nem tudjuk róla lemosni.
Bordűr készítése: Találjuk ki, melyik 3 vagy több minta ismétlődését szeretnénk látni a falunkon. Helyezzük őket egy asztalra szorosan egymás mellé és Tixo vagy más a munka befejeztével könnyen  lehúzható ragasztószalaggal ragasszuk  körbe egymáshoz a műanyag stencileket  (így a minták közötti távolság eleve adott).
A stencileket általában hármasával vagy egyesével csomagolva vásárolhatjuk meg. Szerencsére sokféle minta közül választhatunk (virágos, autós, madaras stb.)
Minta felrajzolása: Ezután gondosan mérjük ki, milyen magasságban szeretnénk a bordűrt elkészíteni, ha derék magasságban szeretnénk, akkor a mérést a padlózattól kezdjük, és a bordűr alsó részét mérjük ki. Utána már könnyű dolgunk lesz a stencilt elhelyezzük a kijelölt vonalon és felrajzoljuk a mintát.
Ha a mintát magunk rajzoljuk, akkor is célszerű kijelölni 2 párhuzamos vonalat, amin belül haladva megrajzoljuk a mintánkat. A párhuzamos vonalakat megrajzolhatjuk ceruzával nagyon vékonyan, hogy még könnyebb dolgunk legyen később eltávolítani a falról, aminek a plafonhoz közeli részen van jelentősége, mivel kevesebb időt kell tölteni a létrán.
Színező paszta használata: Nyomjuk ki a tubusból 1 befőttes tetőbe vagy kisüvegbe (pl. bébiételes üveg) a színezőt. Használhatunk festéshez pudingos és joghurtos műanyagokat is. Annyi vizet folyassunk rá vékonyan a csapból, amit ha elkeverünk, még megőrzi a színét és nem látszik át alatta a tapéta. (Érdemes a vizet kis adagokban hozzákeverni, amíg nem jövünk rá a dolog nyitjára). Ha imitt-amott átlátszik a festés nem gond, hiszen úgyis kétszer kell lekenni a mintánkat. Ne legyen túl krémes, vastag a színezék, mert csúnya lesz a mintánk a falon, inkább kétszer fessük át. A jól kikevert színezékkel könnyen tudunk festeni, és nem ragasztja össze az ecsetet. Ne feledjük: nem rövid időre festünk, mintázunk falat, ezért érdemes, lassan de biztosan haladni. Ha nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük, pihenjünk kicsit és később vagy másnap folytassuk, amikor türelmünk lesz szöszmötölni vele.
Mivel fessünk: Nem kell speciális ecset hozzá, megteszi a gyermekek iskolai ecset készlete is. Előnye az olcsósága és bárhol könnyen beszerezhetjük. Hátránya: érdemes kicsit megborzolni használat előtt, mivel némelyik fajta hullatja a szőrét. Közepes vastagságú 9-10-es ecsettel fessük a mintát belülről kifelé haladva, ügyelve arra, hogy a megrajzolt vonalon kívülre ne kerüljön színező. A végén készítjük el a kontúrt. 
Ha kívülről a minta körberajzolásával kezdünk, akkor vékonyabb 3-4-es hegyes ecsettel dolgozzunk, így szép lesz a minta, figura kontúrja, és ezután használjuk a vastagabb ecsetet a minta kitöltésére.
Munka menete: Ne időzzünk egy mintánál sokat, próbáljunk vele haladni, mivel hamar kedvünket szegheti, ha ránézünk a többi felrajzolt mintára, hogy milyen sok van még. Fessük ki az összes mintánkat, és mire a sor végére érünk, megszáradnak az először lefestettek így még egyszer lefesthetjük a soron lévő mintákat, figurákat ügyelve arra, hogy ahol nem takart a színező, oda többször is visszatérünk a festéssel, akár csak 1 pici részt is beszínezve.
Színek használata: Ha 1-1 színt túl sötétnek találunk mi magunk is világosíthatjuk, fehér diszperziós festék hozzákeverésével, pl. sötétkékből világoskéket kapunk fehér, vagy piroshoz fehér színt keverve rózsaszínt kapunk.
De a piros, sárga, kék, zöld színeket megvásárolva természetesen bármilyen egyéb színt kikeverhetünk a mintáinkhoz. Színes, sötét vagy pasztellszínű falakon nagyon jól mutat a sima fehér minta, ilyenkor használjuk fel a plafonra szánt maradék diszperzitet. Ha POLI-FARBE fehér festékkel mintázunk félhomályban még világítani is fog a mintánk.
Díszítsük a plafont: Ne felejtsük el, hogy nemcsak a falak dekorálhatók. Régi idők dekorálási módja volt a freskófestés. Ebből is meríthetünk ötletet, ha modernizáljuk. Főleg régi nagy belmagasságú szobákra javaslom, a plafon dekorálását, persze a magasság miatt nagyobb minták festésére van szükség. Érdemes a látványhoz először papírból próbatervet készíteni, felragasztani a plafonra, és alulról akár a padlón fekve, alapos megszemlélés után belefogni a felrajzolásba, majd a festésbe.
Sajnos a mi házunkban erről a díszítési módról lemondhatok, de talán mások kedvet kapnak az ötletem alapján plafonjuk csinosításához is.
Sok sikert, és jó munkát kívánok a leírás alapján mindenkinek, hogy kedvet kapjon környezete ilyen fajta csinosításához.

2011. január 13., csütörtök

Újabb műanyag szerzemények-Newer plastic acquisitions


   



  

Sajnos nem tudtam itthon karácsonyozni a szeretteimmel.  Írtam már, hogy nem szeretem a saját környezetemben a műanyagot, de sok esetben praktikusabb a fémnél és a fánál. Ezek a műanyagok újrahasznosíthatók.
Nem tudok ellenállni a szép kivitelezésű háztartási eszközöknek. A másik kedvencem a szilikon (persze nem a mellben). Angliában vásároltam az alábbi sütőkellékeket nagyon jó áron, a legolcsóbbak 48 pennybe, míg a legdrágábbak, majdnem 3 fontba kerültek. Legjobban a szilikon nyújtó alátétnek és a szilikon ecsetnek örültem. Régóta szerettem volna a linzer készítéséhez nagyobb szaggatókat is, amelyeket kétoldalas formában sikerült megvennem az egyik fele sima, a másik hullámos.

Unfortunately I can't spend the Christmas with my loved ones at home. I have already written I don't like plastic things in my own environments, but in many cases there are more practical than the metal or the wooden ones. These plastics can be recycle.
I can't resist the beautiful implementation household utensils. My other favourite is the silicone ones (sure not in the breasts). I bought the undermentioned oven accessories in England for a very good price, the cheapest cost 48 pence, and the most expensive almost 3 pound. I like better the silicone bakingmat and the brush. I needed bigger sizes cookie cutters to making shortcakes, which I managed to buy in double-sided form, one side is flat, and the other is wavy one.


2011. január 10., hétfő

Műanyag tányéralátét újrahasznosítása-Plastic tablemat recycling


Nem szeretem a műanyagot semmilyen használati tárgyban, de praktikus okokból az étkező asztalon a tányérok alá csak ilyet használok. Ezek a fehér alátétek éveken keresztül védték a terítőket. Mivel rugalmas anyagúak ezért döntöttem az újrahasznosításuk mellett. A hátoldalukra rajzoljuk fel a mintát (ceruzával, ne úgy mint, én tollal) és vágjuk ki ollóval vagy az ügyesebbek éles sniccert is használhatnak. Készíthetünk belőle rengeteg féle dolgot. Sokféle készült a gyerekeimnek, de már elszaladtak vele.

 I don't like any kind of plastic supplements, but in practical reasons I always use on the dining table just plastic tablemat under the plates. These white mats have been protected my tablecloth many years. The material of the mat is quite flexible that's why I renewed them. I draw the pattern with pencil on the backside (not with iron like me) and cut out with scissors. You can create many kinds of things from them. I create a lot of forms to my children but they have already run away with those.

2010. október 31., vasárnap

Mindenszentek-Happy Helloween

Az új szomszédunk unokáinak készítettem a világító szemű szellemeket Halloween-re. Maradék lepedőanyag került felhasználásra.
I made this ghost to my new neighbour's grandchildren.

2010. október 23., szombat

Brontosaurus



















Újabb Brontosaurus készült, mert így hívják ezt a fajtát. Hímzés helyett gyöngy szemekkel láttam el. Áron kinőtt kisnadrágját használtam fel. A boldog tulajdonos az unokatesó lett.

2010. október 16., szombat

Dinoszauruszok születése és vándorlása-The birth of dinosaurs and their wandering

 

Ezek a dinoszauruszok a 2 éves kisfiam kinőtt vékony farmernadrágjából születtek. Meg kellett volna varrni a derékrészen, amire nem vállalkoztam (hogy megkaphassa egy másik kisgyerek). A fiaim kedvencei a dínók, sok műanyag dínójuk van, a legtöbbjük mellső lába kissé megrágva vagy hiányos. Gondolom nem vagyok egyedül a műanyag utálatommal, ha helyettesíthető mással. Szegény kis dínók sokáig keresték a helyüket. A magas fenyőfa ágai közül könnyen lepottyanhattak volna. A földön macskaveszélynek voltak kitéve. A párna mellett összebújva a puha takarón már kellemes volt, de igazi otthont és szeretet Árontól kaptak, aki mint a fotón is látszik imádja a kisállatokat.

A gombokkal ellátott végtagok mozgathatók. A nagyobbik fiam kérésére az ő dínóján a gombok krémszínűek. 

2010. október 12., kedd

Ákos 7 éves



A nehézkesen haladó házfelújítás közben mindegyik gyermekem idősebb lett 1 évvel. Ákos 7. születésnapját ünnepeltük saját készítésű csokoládé tortával. Nagyon finom lett, igaz édesebb a mi ízlésünknél, és a piskóta is lehetett volna egy picivel magasabb, de elégedett vagyok az eredménnyel.  
Ha valaki kedvet érez az elkészítéséhez mellékelem a receptet. Jó tanácsom: használjon negyed annyi porcukrot, mint amennyit a recept előír, mivel a tortabevonóban és a felhasznált étcsokiban is sok a cukor.
Csokoládétorta:
Hozzávalók:
A piskótához:
10 dkg étcsokoládé
10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
1 csipet só
5 tojásfehérje és sárgája
7 dkg őrölt mandula
2 evőkanál kakaópor
8 dkg rétesliszt
1 kiskanál sütőpor
A krémhez:
12,5 dkg porcukor
1 csomag vaníliáscukor
3 tojássárga
5 dkg étezési keményítő
2,5 dl tej
25 dkg tortabevonó
20 dkg puha vaj
Elkészítése: A sütőt előmelegítjük 180 C fokra. Egy kapcsos tortaformát (24 cm) kivajazunk, liszttel megszórjuk. A tésztához a csokoládét gőz fölött felolvasztjuk. Krémesre verjük a vajat, a porcukrot, a tojássárgát és a sót amihez apránként adagoljuk a felolvasztott csokoládét.
Kemény habbá verjük a tojásfehérjét, és beleszórjuk a mandulát, a kakaóport, a lisztet és a sütőport, majd a vajas masszába keverjük. Beletöltjük a formába és kb. 40 percig sütjük. Rácson 8 óráig hűtjük, így érdemes előtte való nap elkészíteni, és éjszaka pihentetni.
A krémhez a porcukrot, vaníliáscukrot, a tojássárgát és a keményítőt, a tejjel gőz fölött sűrű krémmé verjük. Hideg vízfürdőben alaposan átkeverve kihűtjük.
Felolvasztjuk gőz fölött a tortabevonót. A vajat habosra verjük, a tojáskrémet és a tortabevonót adju hozzá evőkanalanként. A kész piskótát 3 egyenlő részre vágjuk, és megkenjük a krémmel, majd ráfektetjük a másik piskóta lapot. A végén bevonjuk a maradék krémmel a tetején is. Megszórhatjuk a tetejét is reszelt csokoládéval .

Sajnos amikor megérkezett hozzám petitange játékából a nyeremény nem tudtam megmutatni. Most pótolom ezt az elmaradásom és köszönöm neki még egyszer ez a csipke olyan pihe-puha finom darab. A csipkeszegélyek is nagyon tetszenek.

2010. október 6., szerda

Iskolai erőszak!!

A fiam most kezdte az általános iskolát. Mint szülőnek a következő aggodalmaim voltak nyáron, az új és nagyobb közösségbe kerülés kapcsán:
- Vajon beilleszkedik-e olyan szinten, hogy ne váljék a többiek gúnyolódásának tárgyává, és áldozatává?
- Vajon ő lesz az akit a többiek befolyásolnak, és felhasználnak a saját gonosz játékukhoz, mások testi és lelki sérelmére. Bár soha nem volt erőszakos, agresszív gyerek, így az utóbbitól kevésbé kellett tartanom, de sosem lehet tudni. Felhívtuk a figyelmét a csordaszellem veszélyeire.
- Vajon milyen gondjaink lesznek az iskolában abból, hogy ő egy átlagon felüli értelmi képességekkel bíró gyermek, akinek ebből a röpke 7 éve alatt mindig gondjai voltak.
- Milyen élete lesz iskolában mert nem illik bele átlagos kifejezésbe?

Október eleje van és a kisfiam áldozata lett egy agresszív gyermek napi szintű bántalmazásának. Idejében felhívtuk az osztályfőnök figyelmét, hogy ne várjuk meg, amíg eldurvulnak a dolgok, ne adj Isten maradandó károsodást szenved a fiam.
Sajnos az osztályfőnök lebetegedett és pár napig nem dolgozott.
A napközis tanárnő úgy tűnik nem való pedagógusnak, mert nem tud fegyelmezni és talán nem is akar. Amikor megjelent a férjem a fiamért a napköziben, kizavarta az egyik fiú osztálytársát a teremből, hogy panaszkodjon a fiamra arról, ami az osztályteremben történt. A férjem persze visszaküldte a terembe, hogy hallja a tanárnő is, hogy a tanítónéninek panaszkodjon arról ami odabent történik.
Tudom a fiam sem angyal, ráadásul sajátos nevelési igényű. Viszont a 2 választható iskolából pont ezért választottuk ezt az iskolát, mivel kevesebben vannak, és előre egyeztettünk a tanárnővel. Azaz olyan kisiskolást viszünk, aki 2 gyermeknek számít és eszerint kapják a plusz pénzbeli támogatást rá.
A kisfiam vékony, madárcsontú gyerek, akinek a választékos beszédmódját sokszor nem értik a kortársai. Az osztályfőnök jellemzése a fiam magatartásáról: a nevelőihez való viszonya mindig udvarias, a társaihoz való viszonya változó.
A sorozatos bántalmazások vége az lett, hogy a kisfiam hétfőn összekarmolt arccal tért haza. A korcsolya edző látta és szerinte a fiam provokálta, mert elkorcsolyázott mellette és ráköszönt, hogy szia.  Így egyik 19 a másik egy híján 20 alapon elbagatellizálták a dolgot. Én pedig hálálkodhatok, hogy nem a szemét kaparta ki.
Mit tehet ilyenkor a szülő? Először megijed amikor meglátja a gyereke arcát, másodszor kétségbeesik nap mint, nap nem engedheti így el a gyereket az iskolába. Iskolát sem válthat, mert nincs nagyon hova. Utoljára elönti a düh, és azt mondja: Irány a baleseti ambulancia kérjünk papírt a sérülésekről, és ha még egyszer előfordul bármilyen bántalmazás tekintve az iskolai nevelők hozzáállását megyünk a rendőrségre.
Másnap az osztályfönők látva a gyerekem arcát úgy tűnt komolyan vette a problémát. A bántalmazó gyermek agresszív magatartású az iskolában, a szüleit nem ismerik, mivel taxival jár iskolába. Mindenesetre felhívtuk az osztályfőnök figyelmét, hogy a következő alkalommal az orvos után a hatósághoz fordulunk segítségért.
Felvetődik a kérdés mi szülők mit tettünk az elmúlt 15 napban? A fiamnak naponta elmondtuk kerüld el ezt a fiút, ne szólj hozzá, légy vele nyugodt ne hergeld, stb. de nem használt. A férjem beszélt a bántalmazó fiúval is, de hiába. A karmolás után elmondtuk a fiamnak, mondja el annak az agresszív fiúnak, milyen lépésre szánjuk el magunkat, ha ismét bántani meri. Tegnap egésznap aggódtam, de nem bántotta.
Ma aggódhatom megint, mit tesz vagy tett a fiammal, nem ököllel veri, hanem a haját tépi, vagy elkapja a haját és körbeforog vele. Egyik alkalommal a kerítés betonba verte többször a gyerekem fejét, sajnos ezt napokkal később mondta el itthon a fiam. 
Így arra bíztatok mindenkit azonnal akadályozza meg, hogy bántalmazott vagy bántalmazó váljék a gyerekéből, ha kell a rendőrség és a gyámhatóság közreműködésével. Persze mindannyian tudjuk nagyon sok múlik a nevelésen.

2010. október 3., vasárnap

Új ajtóból még újabb-From new doors newer

A ház 7 db régi ajtaját ki kellett cserélnünk, mivel mindegyik különböző formájú és méretű volt, valamint újra kellett volna üvegezni mindegyiket. Az egyetlen darab amit meghagytunk 1920-ból való, persze nem csak ebben a házban töltötte az elmúlt 90 évet.
Várunk a köművesre, hogy még egy ajtót beépítsen a házba a konyha és a spejz közé. Az OBI-ban ilyen kazettás laminált ajtókat vásároltunk, aminek nem tetszett a tojáshéj színe, valahogy koszos hatást keltett. Ráadásul a falfestés utáni takarításkor ledörzsöltem a gyári színét. 2 féle ajtót tudok elképzelni a saját környezetünkben fehéret vagy lakkozott fenyőt, az utóbbi elég drága mulatság, főleg ha a belső építészeti megoldások révén a legtöbb kivett ajtót és ajtófélfát vissza kell pótolni. Egyedül a nappali ajtaját tudtuk kiiktatni. 
Az új kazettás ajtók passzolnak az egyetlen meghagyott darabhoz. Az elkészült ajtók súrolt Tolosa rézkilincseket kaptak, amellyel szerintem a modern és a régi lakótéreket egyaránt feldobhatjuk.
A mázolásnál figyelembe vettem a laminált ajtó faerezetének szálirányát és eszerint forgattam a  festékes ecsetet. Az aranyszínben csillogó pipapántok is fehér takarást kaptak igaz a toalatt ajtó még véglegesítésre vár. Hófehér, vízzel higítható, selyemfényű UNITOP festék bevonatot kaptak, mivel gyorsan szárad és évek múlva sem sárgul meg. Sajnos többé nem forgalmazza a gyártója, így gyorsan vásároltam 16 l-t.
A következő project: a fal javítása és festése, mint a fotón is látszik. A falat szintén egy festő után javítjuk.
Megyek és folytatom a mázolást a régi ajtóval. Kedves varrósok varrjatok helyettem is mert máááár vaaaarrrni szeretnék a festés helyett. : ((